Az al-Dzsazíra hírtelevíziónak adott interjúban Abdúlaszisz el-Haszadi azt mondta, hogy fogalma sincs, kitől származik a hír. Már előző nap lábra kaptak olyan hírek Líbiában, hogy az újságírónőt, aki a néhai Moammer Kadhafi diktátor híve volt, egy állítólagos forradalmi brigád tagjai megölték, és ilyen értelmű jelentést adott vasárnap az al-Arabíja pánarab hírtelevízió is. A főállamügyész szerint folytatódik Miszráti kihallgatása.
Cáfolják a líbiai tévés műsorvezető halálát
A líbiai főállamügyész cáfolta vasárnap, hogy holtan találták a líbiai főváros, Tripoli egyik börtönében Hala Miszráti ismert tévés műsorvezetőt.
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Nyolc éve már megkapta az OBE kitüntetést, ami már az első lépés a lovagi cím felé.
Magyar Péter benyújtotta az Alaptörvény-módosítást, amivel megszűnik Sulyok Tamás megbízatása
A miniszterelnök szerint a módosítás azt a célt szolgálja, hogy a magyar államot soha többé ne ejthesse senki foglyul. Több ponton is változtattak az eredeti terveken.
Elnézést kért Pikó Andrástól és lányától a köztévé állítólagos új vezetője
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
Elnémult kínai gép miatt szálltak fel a Gripenek
Csak a FIFA járt jól a létszámbővítéssel, vagy a nézők is?
Lovasbalesetben halt meg egy fiatal nő Somogyban
Drónnal találtak meg a Balatonban egy nőt, aki búcsúüzenetet hagyott hátra és eltűnt
Kiderült két új részlet az iskolakezdési támogatásról
Időjárás: jövő héten is megsülünk?
A munkaruha szívja magába a forróságot – dől a panasz a postásokból két társuk halála után
17 év börtönre ítélték Bagdy Emőke fiának gyilkosát
Putyin, Trump, Erdogan és Hszi tervei miatt is aggódhat a világ
Nagy Ervin is elmondta a véleményét arról, hogy Krasznahorkai visszautasította a Nemzet Művésze elismerést
Egyre többen firtatják Varga Mihály személyi felelősségét a Matolcsy-korszakban eltűnt százmilliárdokért
Kenyér rég nincs, most már benzin és áram sem – eljött végre a reformok ideje Kubában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?