Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy hónap próbálkozás után a vöröskereszt munkatársainak sikerült végre bejutniuk hétfőn a közép-szíriai Hama városába, ahol élelmiszercsomagokat osztottak szét.
A segélyszervezet stábja a szíriai arab félholddal közösen vett részt a hamai polgárok megsegítésében – mondta a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának egyik szóvivője Genfben. Hisám Haszan szerint az egy hónapra elegendő élelem mellett gyógyszerekkel is ellátták a helyieket. Hozzátette: továbbra sem tudnak belépni a napok óta heves harcok sújtotta egyik homszi városrészbe, Bába-Amrba, ahol a humanitárius helyzet különösen aggasztó.
Az AFP egyik munkatársa hétfőn arról számolt be, hogy a Homsz tartományban lévő Kuszeirben a szíriai hadsereg összecsapott a felkelőkkel.
A Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának jelentése szerint hétfőn tizennégyen meghaltak és több tucatnyian megsebesültek a szíriai kormányerők erőszakos fellépésekor. Hétvégén több mint 150-en haltak meg a támadásokban.
Hétfőn az Európai Unió tagállamainak diplomáciai vezetői brüsszeli ülésükön a Szíriával szembeni szankciók szigorításáról döntöttek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.