szerző:
MTI

Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke kérdésesnek nevezte csütörtökön, hogy célravezető eszköz-e pénzforrások megvonásával - így kohéziós pénzek felfüggesztésével - nagyobb költségvetési fegyelemre szorítani olyan, nehéz helyzetben levő tagországokat, mint amilyen például Magyarország.

Az EP-elnök a Brüsszelben kezdődött EU-csúcstalálkozó elején a szokásoknak megfelelően megbeszélést folytatott a tagországok állam-, illetve kormányfőivel, majd sajtótájékoztatót tartott.

Újságírói kérdés nyomán kitért az Európai Bizottság múlt heti javaslatára, hogy jövőre függesszék fel a Magyarországnak szánt felzárkóztatási - kohéziós - támogatások egy részét, mert az ország Brüsszel aggodalmai szerint 2013-ban ismét túllépheti a 3 százalékos költségvetési deficithatárt.

Schulz leszögezte, hogy az Európai Bizottság az uniós jogszabályok adta kereteken belül működik, és ő semmiképpen nem akarja bírálni az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének ténykedését. Miután az újságírói kérdés arra is vonatkozott, hogy mit kellene tenni a jelentős deficitet felhalmozó Spanyolország esetében, a szocialista pártállású EP-elnök hangsúlyozta, hogy minden országgal kapcsolatban azonos mérce alapján kell eljárni.

Schulz szerint kérdéses, hogy nem a szándékolttal ellentétes hatást vált-e ki, ha fejlesztési célokat szolgáló forrásokat vonnak el olyan országtól, amely nehéz pénzügyi helyzetben van. Mint mondta, megérti, ha az Európai Bizottság nagyobb költségvetési fegyelemre akarja "bátorítani" a túlzottdeficit-eljárás alá vont tagországot, de szerinte el kell gondolkodni azon, hogy a kohéziós források esetleges felfüggesztése segíti-e ennek a célnak a megvalósítását.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
100 köbméternyi szemét gyűlik egy falu határában

100 köbméternyi szemét gyűlik egy falu határában

Diana Ross is megvédte a pedofíliával vádolt Michael Jacksont

Diana Ross is megvédte a pedofíliával vádolt Michael Jacksont

Szexista reklám miatt mentek neki a közlekedési minisztériumnak Németországban

Szexista reklám miatt mentek neki a közlekedési minisztériumnak Németországban

Szokott instagramozni? Megint felmérik a magyar felhasználókat, ezt kell kitöltenie

Szokott instagramozni? Megint felmérik a magyar felhasználókat, ezt kell kitöltenie

Újabb webshopot ítéltek el a vásárlók átveréséért

Újabb webshopot ítéltek el a vásárlók átveréséért

Lézerrel világítottak egy tanuló pilóta szemébe Békéscsabánál

Lézerrel világítottak egy tanuló pilóta szemébe Békéscsabánál