Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Lengyelország legalább két évre levette a napirendről a Grupa Lotos SA olajipari vállalat állami tulajdonrészének a privatizációját - jelentette be Mikolaj Budzanowski, kincstárügyi miniszter csütörtökön.
A privatizációs folyamat a múlt évben kezdődött, az év közepén már négy kiválasztott pályázó volt. Végül azonban nem lett semmi a kormány elképzeléseiből, amit a szakértők a cég eladósodottságára, illetve a nehéz piaci körülményekre vezettek vissza.
Lengyelország a teljes állami tulajdonrészre, a Lotos 53,19 százalékos részesedésére írt ki pályázatot. A pakett piaci tőkeértéke múlt év közepi árfolyamon 3,23 milliárd zloty (816 millió euró), a Lotos teljes piaci tőkeértéke pedig 6,14 milliárd zloty (1,55 milliárd euró) volt.
A Lotos a PKN Orlen után a második legnagyobb lengyel olajkonszern.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.