Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Beterjesztette a parlament elé az osztrák kisebbségi törvény módosításáról szóló javaslatot csütörtökön a kancelláriahivatal. Megváltozna a népcsoport-tanácsok összetétele és létrehozásuk rendje, emellett a tanácsokból fórum alakulna. Változna a támogatások elosztásának rendje is, a támogatásokra az új népcsoport-fórum tehetne javaslatot.
A módosítási javaslat most a nyilvános véleményeztetési szakaszban van. Legkorábban hat hét múlva kerülhet bizottsági, illetve plenáris ülés napirendjére.
Josef Ostermayer (Osztrák Szociáldemokrata Párt), a kancellária államtitkára közleményében úgy fogalmazott: a javaslat hozzájárul az osztrák kisebbségi jogok modernizálásához, nagyobb autonómiát biztosít a kisebbségeknek. Ostermayer üdvözölte, hogy "a népcsoportok széles körű támogatásukat jelezték".
A szociáldemokraták koalíciós partnere, a jobboldali Osztrák Néppárttól közölték, hogy nem értenek egyet a szövegjavaslattal. A párt szakpolitikusa, Oswald Klikovits szerint a javaslat nem tartalmazza annak lehetőségét, hogy a tanácstagok kiválasztása ellen közigazgatási bíróság előtt kifogást lehessen emelni.
A népcsoportok a javaslat korábbi változatait többször is bírálták. Marjam Sturm, a szlovén népcsoport-tanács tagja szerint bár a mostani szöveg többségi támogatottságot élvez, más népcsoportok még részletmódosításokat szeretnének.
A törvényjavaslat az Ausztriában élő magyar, a horvát, a szlovén, a roma, a cseh és a szlovák őshonos kisebbségre - hivatalos szóhasználattal népcsoportra - vonatkozik. Kimondja, hogy senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés amiatt, hogy valamelyik kisebbséghez tartozik.
Az új szabályozás szerint az egyes nemzeti és etnikai kisebbségeket képviselő népcsoportok továbbra is alapvetően tanácsadó, véleményező szerepet kapnának. A tanácsok tagjainak háromnegyedére az adott kisebbség reprezentatív szervezetei tehetnek javaslatot, a fennmaradó egynegyed a kisebbségek számára lényeges kérdések szakterületeinek - köztük a nyelvtudomány, az oktatás, a vallásügy és a jog - szakértőiből áll össze. A tanácsokat a kancellár nevezi ki. A jelenlegi összetételben a tagok felét jelölik közvetlenül a kisebbségi szervezetek, a másik felét egyházak javaslata alapján, illetve a parlamenti pártok képviselőiből nevezik ki.
A törvényjavaslat szerint létrejönne a Népcsoport-tanácsok Fóruma. A félévenként ülésező testület javaslatot tesz a támogatások elosztására, intézkedéseket javasolhat és jogszabályok kibocsátását szorgalmazhatja. A pártok tanácskozási joggal képviselőt küldhetnek a fórumba.
A javaslat szerint a törvénymódosítás július elsején lépne életbe.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.