„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Németországban évente 11 millió tonna élelmiszert dobnak ki, ez egy főre számolva 81 kilogrammot jelent – derül ki egy kedden bemutatott felmérésből, amely szerint a kukában landoló élelmiszer túlnyomó része még ehető.
A mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi minisztérium megbízásából készült felmérés szerint a 82 milliós ország lakossága 6,7 millió tonna élelmiszert dob ki évente, ami a teljes mennyiség 61 százaléka. A vendéglátás és az élelmiszeripar a hulladék 17-17 százalékáért felelős, a kereskedelmi ágazat részaránya pedig 5 százalék.
A fejenként kidobott 81 kilogramm élelmiszerből 53 kilogramm részben vagy teljes mértékben fogyasztható állapotban kerül a szemétbe. Ez évente 21,6 milliárd elpazarolt eurót jelent, egy átlagos, négyfős családot tekintve pedig évente csaknem ezer euró veszteséget. A fogyasztható állapotban kidobott élelmiszer legnagyobb része zöldség és gyümölcs, a pékáru aránya pedig 15 százalék.
A stuttgarti egyetem víz- és hulladékgazdálkodási intézetének elemzése szerint a németek mindenekelőtt azért dobnak ki sok fogyasztható élelmiszert, mert csekély az étel megbecsültsége, ennek fő oka pedig az uniós összehasonlításban alacsony árszínvonal.
Egy további fontos tényező az élelmiszerek érvényességének jelölésével függ össze - mutatta ki a vizsgálat, amely szerint a fogyasztók gyakran csupán azért dobnak ki élelmiszert, mert azt gondolják, hogy az "lejárt".
A tanulmányt megrendelő minisztérium ezért tavasszal országos tájékoztató kampányt indít, hogy a lakosság minél szélesebb körében terjedjenek az ismeretek az élelmiszerek fogyaszthatósági, illetve minőség-megőrzési idejének jelöléséről.
A tanulmány számos kutatási módszer ötvözésével készült, a stuttgarti szakértők elemeztek például a hulladékgazdálkodás területéről származó és az étkezési szokásokról szóló adatokat, és szúrópróbaszerűen vizsgálták a háztartási hulladék termelődésének folyamatát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Egyelőre nincs új időpont.