Letöltendő börtönt kért a román ügyészség a volt miniszterelnök ügyében

A román korrupcióellenes ügyészek 3 évtől 10 évig terjedő letöltendő börtönbüntetést kérnek Adrian Nastase volt román miniszterelnök ellen abban a korrupciós perben, amelynek kedden volt az utolsó tárgyalása a román legfelső bíróságon.

  • MTI MTI
Letöltendő börtönt kért a román ügyészség a volt miniszterelnök ügyében

Kiderült, hogy várhatóan március 30-án hirdetik ki az első fokú ítéletet. Nastase 2000 és 2004 között volt Románia miniszterelnöke. A román sajtó által Zambaccian néven emlegetett dossziéban az ügyészek korrupcióval vádolják a volt kormányfőt és feleségét.

Szerintük a Nastase család - vagyis a volt kormányfő és a felesége - 2002 és 2004 között több alkalommal összesen mintegy 630 ezer euró értékben kaptak különböző értéktárgyakat, ami lényegében a megvesztegetésüket jelentette.

Az ügyészek szerint a pénz egy része Irina Jianutól, a Bákó megyei építési felügyelőség volt vezetőjétől származott, aki így "vásárolta meg" a funkcióját. A szakhatóság vezetőjének kinevezése ugyanis a miniszterelnök hatáskörébe tartozott.

Az ügyészek szerint ezek az értéktárgyak Kínából származtak. A megvesztegetés egy másik része Nastase családi házainak felújításából állt, az ügyészek szerint ugyanis a volt kormányfő ezeket a munkálatokat soha nem fizette ki. Az egyik ingatlan a bukaresti Zambaccian utcában található.

Nastase ellen ez a harmadik korrupciós per, amelyben első fokú ítélet várható. A másik két ügyben már megszületett az - egyelőre szintén nem jogerős - ítélet: az egyikben felmentették a volt kormányfőt, a másikban viszont két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Ez utóbbiban Nastasét azzal vádolják, hogy cégektől törvénytelen módon gyűjtött pénzt választási kampányára 2004-ben. Nastase akkor államfőjelölt volt, és alulmaradt Traian Basescu jelenlegi román elnökkel szemben.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.