Egy iszlamista internetes oldalon Muszlim aláírással közlemény jelent meg, amely szerint az eurovíziós dalverseny "rémálom minden muzulmán számára". Az írás szerint a verseny résztvevői a "sátán erői", "perverzek", "a világ homoszexuálisai", és meg fogják támadni őket.A közleményben az áll, hogy az azerbajdzsáni radikálisok több városban terrorcselekményt akartak végrehajtani.A múlt héten az azerbajdzsán biztonsági erők több településen összehangolt akciót hajtottak végre, és őrizetbe vettek tizenhét, terrorista akció tervezésével gyanúsítható személyt.
Iszlamisták fenyegették meg az Eurovíziós Dalfesztivált
Azerbajdzsáni iszlamista szélsőségesek megfenyegették a május 22-e és 25-e között Bakuban sorra kerülő Eurovíziós Dalfesztivál résztvevőit - közölte a lenta.ru internetes hírportál.
MNB-s vizsgálóbizottság: Matolcsy nem ment el, Varga ügyvéd nélkül érkezett
Lemondott Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról
„Halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is” – Magyar Péter reagált Merkely Béla rektor lemondására
Magyar Péter bocsánatot kért Lezsák Sándortól
Lezsákkal együtt 160 megfigyelt neve is nyilvánosságra került
Portugáliai nyugdíjas éveire készül az Orbán-kormány egyik legfontosabb támogatója, aki részt vett a Mészáros-vagyon összelapátolásában
A reméltnél lassabb a növekedés, ezért is nagyon óvatos a kormány középtávú prognózisa
Sorra zárnak be a boltok Magyarországon, most a kormány bejelentette, igyekszik megfékezni a folyamatot
Új szereplők a Fészek Klubban: az Ötkert és a Mazel Tov tulajdonosai is ott buliznak
Medveczky Ilona: Nem engedtek volna ki Az oroszlán ugrani készül forgatására, ha nem írok alá valamit
Itt a nagy vízügyi bejelentés: kész a vízmegtartási akcióterv, 221 milliárdot szán rá a kormány
Nem volt mindenki ügynök, hol vannak a Kádár-rendszer ellenállói?
Lakatos Menyhért unokája: Amit egy élet alatt felépített, amit a roma és a magyar kultúráért tett, nem tudja lerombolni egy dokumentum
„Lehet, hogy itt a Tiszával szembejött a valóság” – mi a 2027-es költségvetés legnagyobb politikai kockázata?
Sokan jól járhatnak a Wekerle Plusszal, de van néhány akna, amire figyelni kell
Váratlanul irányt váltottak az USA-ba tartó orosz üzemanyag-szállító hajók
Egy tanker Brazília felé fordult, a másik Algéria mellett várakozik.