szerző:
MTI

Romániában enyhén nőnek az átlagon felüli nyugdíjak, miután egy alkotmánybírósági döntés szerint az elmúlt csaknem másfél évben a hatóságok jogtalanul tartották vissza az öregségi járandóságokra kivetett egészségbiztosítási járulékot.

A román tömegtájékoztatási eszközök keddi jelentése szerint az alkotmánybíróság kedden tette közzé az indoklását egy korábbi határozatának, amelyben kimondta, hogy a hatóságok jogtalanul tartották vissza az egészségbiztosítási járulékot azon nyugdíjasok esetében, akiknek járandósága meghaladta a 740 lejt (50 320 forint). 

2011 elejétől ugyanis a hatóságok úgy számolták ki a járulék után fizetendő összeget, hogy a teljes nyugdíjra vetették ki az 5,5 százalékos járulékot, és nem a 740 lej minimális adózandó nyugdíjérték, valamint a nyugdíj közötti különbözetre. Az alkotmánybíróság döntése szerint azonban ez a számítási mód hátrányosan megkülönböztette a 740 lej feletti nyugdíjjal rendelkezőket azokkal szemben, akik ez összeg alatti járandósággal rendelkeznek.

A román országos nyugdíjpénztár kedden közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy az alkotmánybíróság döntése nem visszamenőleges hatályú, így az államnak nem kell visszaadnia az eddig visszatartott járulék értékét. A nyugdíjpénztár az alkotmánybíróság döntését azonnal alkalmazni fogja, mihelyt az megjelenik a román közlönyben - tették hozzá. 

Az alkotmánybírósági döntés így azt jelenti, hogy az átlagon felüli nyugdíjjal rendelkező személyek járandósága enyhén nőni fog. Így például 1000 lej (68 ezer forint) nyugdíjjal rendelkező személytől eddig 55 lej (3740 forint) járulékot tartottak vissza, az új számítási módszer szerint viszont már csak 14,3 lejt (972 forint) vonnak majd le. 

Romániában 5,364 millió nyugdíjast tartanak nyilván, az átlagnyugdíj értéke 722 lej (49 096 forint). Csaknem két és fél éve be vannak fagyasztva az öregségi járandóságok, miután a román kormány 2010-ben drasztikus megszorító intézkedéseket vezetett be.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A magyar Eximbank 382 millió eurós hitelkeretet ad a Türk Tanács tagállamainak

A magyar Eximbank 382 millió eurós hitelkeretet ad a Türk Tanács tagállamainak

Haladékot adna a felvételizőknek a nyelvvizsga megszerzésére a HÖOK

Haladékot adna a felvételizőknek a nyelvvizsga megszerzésére a HÖOK

Vádat emeltek egy vasutas ellen, aki egymással szemben indított el két vonatot

Vádat emeltek egy vasutas ellen, aki egymással szemben indított el két vonatot

Jobbra és balra is vezetett a Kádár-kori ellenzéki művészek útja

Jobbra és balra is vezetett a Kádár-kori ellenzéki művészek útja

Szeretettel Pozsonyból: A szlovák belpolitika sem jobb a Deákné vásznánál

Szeretettel Pozsonyból: A szlovák belpolitika sem jobb a Deákné vásznánál

Fölényesen nyert a költségvetési csalással vádolt fideszes polgármester Méhkeréken

Fölényesen nyert a költségvetési csalással vádolt fideszes polgármester Méhkeréken