A "punkok" lelkéért mondtak imát Oroszországban

A februári "punk misén" elkövetett szentségtörés jóvátételéért imádkoztak az oroszok a moszkvai főszékesegyházban és az ország más templomaiban.

  • MTI MTI
A

Az ortodox húsvét utáni második vasárnapon Moszkvában tízezer hívő jelenlétében tartottak istentiszteletet, amelyet Kirill, Moszkva és minden oroszok pátriárkája vezetett. A szertartás Moszkvában és más városokban a "vandálok által beszennyezett" ikonokkal és más kegytárgyakkal tartott körmenettel kezdődött. Február 19-én öt csuklyás, hangosbeszélővel felszerelt nő hatolt be a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházba, és Putyin-ellenes "punk misét" tartott az oltár előtt. 

Korábban a moszkvai Bogojavlenszkij székesegyházban is volt hasonló incidens, később több vidéki városban is kegytárgyakat és templomokat rongáltak meg. 

"Szűzanya, űzd el Putyint" - énekelték egyebek mellett a nők a moszkvai székesegyházban, bírálva, hogy az egyház támogatja a március 4-én immár harmadszor elnöknek megválasztott Vlagyimir Putyint, jelenlegi kormányfőt.

A nőket őrizetbe vették, és akár hétévi börtönbüntetést is kiszabhatnak rájuk. Az ortodox egyház és a leendő elnök hívei az egyház és a hatalom melletti mozgósításra használták fel az incidenst. A vasárnapi moszkvai rendezvényre több ezer rendőrt vezényeltek ki.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.