Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Ezer rendőr akadályozta meg kedden Kölnben, hogy iszlamista szélsőségesek újabb erőszakos akciókat hajtsanak végre. Tíz fegyveres szalafistát őrizetbe vettek.
Előzőleg a szélsőjobboldali Pro NRW (Észak-Rajna-Vesztfáliáért) párt bejelentette, hogy Mohamed-karikatúrákat fog a magasba emelni az épülő kölni mecset közelében. Amikor a rendőrök ezt megtiltották, a párt szimpatizánsai a közigazgatási bíróság elé vonultak, ahol a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva gyorsított eljárásban feloldották a rendőrségi tilalmat.
A rendőrök közben kordont vontak az építkezés köré, így a szélsőségesek egy mellékutcában tartották meg demonstrációjukat. Valamivel távolabb körülbelül 300 ember tiltakozott a Pro NRW gyűlése ellen. Előzőleg a rendőrség szalafistáknak megtiltotta, hogy betegyék a lábukat Kölnbe.
Az érintett kölni kerület polgármestere arcátlanságnak nevezte, hogy a fasizmus alóli felszabadulás évfordulóján egyesek megpróbálják egymás ellen uszítani az embereket. A Pro NRW-re célozva leszögezte: színesek vagyunk, nem pedig barnák (Hitler nemzetiszocialista pártjának tagjai viseltek barna inget). Ugyanakkor nem kérünk a szélsőséges szalafistákból sem - tette hozzá.
Szombaton Bonnban zavargások voltak, szalafisták rendőrökre támadtak. Utóbbiak közül hárman súlyosan megsérültek, a késsel rájuk támadó szalafistát letartóztatták. A szombati esemény hatására a bonni város tanács megtiltotta, hogy az iszlamisták könyvsátrakat állítsanak fel, és azoknál a korán német nyelvű változatát terjesszék.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.