Feladta magát Olaszországban a férfi, aki halálra késelt egy muszlim férfit egy francia mecsetben
A 21 éves fiatal ötven késszúrással gyilkolt.
A 21 éves fiatal ötven késszúrással gyilkolt.
Szaúd-Arábiában felavatták azt a mecsetet, melyhez a történelem során először használták a 3D-nyomtatás technológiáját.
Izrael az éjszaka folyamán további légicsapásokat hajtott végre a Hamász iszlamista terrorszervezet gázai infrastruktúrája ellen - jelentette az izraeli katonai szóvivő vasárnap reggel.
A támadás következtében 90 sérültet kórházban kezelnek, többük állapota súlyos.
Szerencsére senki nem sérült meg, azt egyelőre még nem tudni, mi okozta az incidenst.
A halottak között van egy helyi hitszónok is, aki a tálib vezetés ismert támogatója volt.
A támadás konkrét okát egyelőre nem tudni.
Az egykori bizánci templomból lesz mecset.
Együttérzek az isztambuliakkal, és fájdalmat érzek, amikor a Hagia Sophiára gondolok – mondta Ferenc pápa azt követően, hogy Törökországban bejelentették, ismét mecsetként működik majd az eredetileg keresztény katedrálisként épült isztambuli műemlék.
A török elnök a UNESCO tiltakozásával sem törődve elrendelte a világhírű épület mecsetté alakítását.
Hívők nélkül fognak imákat tartani a muszlimok két legfontosabb szentélyében.