Száguldó autók között száguldoztak lovas fogatukkal páran az írországi Cork és Mallow közötti, kétszer két sávos autóúton még május 5-én - közölte a BBC. A lovasfogat hajtói ráadásul - ahogyan az a feltöltött videófelvételből is kiderül - a forgalommal szemben haladtak. A filmen látszik, ahogyan egy rendőrautó igyekszik megállítani az egyik fogatot, látszólag sikertelenül, de a BBC híréből kiderül, hogy egy embert őrizetbe vettek, majd később elengedtek.
Videóra vették a száguldó autók között rendezett illegális lóversenyt
Illegális fogathajtóversenyt rendeztek Írországban egy forgalmas úton, az esetről pedig videófelvétel is készült - írja a BBC.
A volt TEK-es Hajdu Jánost gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvojügyben
Orbán Viktor reakciója: a Tisza az ukránokat képviseli.
Foci-vb: Brazília – Japán (ÉLŐ)
Hűbérbirtokok és megfojtott történelmi lehetőségek: az elmúlt évek színházigazgatói kinevezései, 2. rész
Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben
Forsthoffer Ágnes: Mélységesen szégyellem magam mindannyiunk helyett, amikor ilyet látok
Magyar Péter újabb tájékoztatást adott a hőség elleni védelemről – percről percre tudósítás a hőhullám hétfői napjáról
A foci-vb csoportköre számokban: váratlan helyről törtek a spanyolok babérjaira, a sztárcsatárokról is sokat elárulnak az adatok
Döntöttek az olvasók: ez a focivébé legmenőbb meze
Meglepő végeredmény született.