Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az iszlamisták túlzottnak tartott befolyása miatt kivonultak a liberálisok az egyiptomi alkotmányozást előkészítő egyeztetésről.
A liberális képviselők helyi idő szerint vasárnap este vonultak ki az ország új alkotmányát megszövegező bizottság tagjairól döntő ülésről. Azután döntöttek így, hogy az országot ideiglenesen irányító katonai tanács és a politikai pártok a közelmúltban megállapodtak abban: a 100 fős bizottság mandátumainak felét az iszlamisták kapják.
A liberálisok vezetője a lépést kommentálva utalt arra: a befolyásos Muzulmán Testvériség, valamint az ultrakonzervatív szalafisták nem elégszenek meg az 50 mandátummal, hanem arra törekszenek, hogy a fennmaradó 50 képviselői helyből is többet más iszlám pártoknak juttassanak.
Korábban az egyiptomi parlament úgy rendelkezett, hogy a 100 fős bizottságból 50 helyet világi személyek, illetve a civil társadalom képviselői tölthetnek be.
A liberális erők már korábban aggodalmuknak adtak hangot amiatt, hogy a törvényhozást uraló iszlamisták az alkotmányozó gyűlést is kezükbe kaparinthatják.
Az új alkotmány a tervek szerint a majdani államfő és a parlament közötti új erőegyensúlyt, továbbá az ország jövőbeni politikai berendezkedését hivatott meghatározni, és rögzítené a vallás szerepét és a kisebbségi jogokat.
Az egyiptomi parlamentben az iszlamisták háromnegyedes többséggel rendelkeznek. Nagyobb részük a Muzulmán Testvériség képviselője.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.