Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Először szárnyalta túl a felnőtt regények e-formátumos forgalma a keménykötésű változatokét az amerikai piacon - ismertette egy szerdán közzétett felmérés.
Az e-könyvek népszerűsége 2011-ben több mint a kétszeresére nőtt. Nettó eladásuk 2011-ben már a könyvpiac összforgalmának 15 százalékát tette ki, miközben 2010-ben még csak hat százalékot - közölte jelentésében az Amerikai Kiadók Szövetsége és a könyviparral kapcsolatos tanulmányokat végző munkacsoport közel kétezer kiadótól beérkezett adatok összegzése nyomán.
Az amerikai könyvpiac tavaly az előző évihez képest 2,5 százalékos visszaesést könyvelt el: az összbevétel 27,2 milliárd dollár (6,3 billió forint) volt. Az e-könyveladások azonban tovább erősödtek, és elérték a kétmilliárd dolláros forgalmat.
A jelentés ugyanakkor rámutatott, hogy a kiadók bevételének zöme még mindig a nyomtatott könyvekből származik. A felnőtteknek szóló regények terén azonban tavaly megtörtént az áttörés: először adtak el többet belőlük digitális változatban, mint keménykötésben. Ebben a kategóriában 2010-ben a kiadók nettó eladásainak 13 százalékát tették ki az e-könyvek, 2011-ben ez az arány már elérte a 30 százalékot.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.