Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A brit horgásztörténelem legnagyobb édesvízi halát foghatta ki egy horgász – írja a BBC.
Brit édesvízi horgászrekordot döntött egy férfi, amikor 2 méter 10 centi hosszú, 65 kilogramm súlyú harcsát fogott (fotók a BBC oldalán láthatók). A beszámoló szerint a korábbi rekord mindössze 28 kilogramm volt, egészen addig, amíg 2000-ben felfüggesztették a rekordok rögzítését.
A 31 éves horgász több mint két órán át küzdött az állattal, míg sikerült kifárasztania. A "második félidőben" két barátja segítette, ami nagyon elkélt, mivel a pecás csak pár kilóval több, mint rekordhala. "Egy órába telt, mire sikerült a felszínre húznom. Amikor megláttam, hogy mekkora, kénytelen voltam segítséget kérni" – idézte James Jonest, az új brit édesvízi horgászrekordert a brit Metro újság.
A hal megúszta a dolgot. Miután jó pár fotó készült róla és kifogójáról, Jonesék "hazaengedték": vissza az essexi tóba.
A BBC szerint a jelenlegi édesvízi harcsa világrekord 113,5 kilogramm, bár ennek ellentmond, hogy már magyar horgász is fogott Olaszországban ennél nagyobb, világrekordként regisztrált halat.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.