Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) arról tájékoztatta a Miniszterelnökséget, hogy elsődleges információi szerint újabb három magyar állampolgárt raboltak el Szíriában - közölte a kormányfő sajtófőnöke. A korábban, április végén Szíriában túszul ejtett két másik magyarról azóta sincs biztos információ, bár a Miniszterelnökség szerint történt előrelépés a kiszabadításuk ügyében.
A TEK főigazgatója, Hajdu János vezetésével válságstáb ült össze az újabb elrabolt magyarokról szóló információk valóságtartalmának ellenőrzésére. A TEK és a Miniszterelnökség további információkat a későbbiekben közöl az ügyben – tette hozzá Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.
A TEK dolgozik az április 28-án Szíriában túszul ejtett két másik magyar kiszabadításán is, a terrorelhárítók tavasszal a helyszínen próbálták felkutatni a Deir-ez-Zórban eltűnt két magyar férfit.
Az akkor elrabolt szakembereket alkalmazó ceglédi cég, az MB 2001 Olajipari Kft. ügyvezetője, Remeczki Ferenc májusban azt mondta, az emberrablók továbbra sem keresték meg a magyarokat közvetlenül alkalmazó libanoni munkaerő-kölcsönző céget, illetve a két férfi szakértelmét igénybe vevő ománi kézben lévő vállalkozást.
„Teljesen tanácstalanul állunk az események előtt. ... Gyakorlatilag semmilyen információt nem sikerült kapnunk” – tette hozzá akkor Remeczki Ferenc, aki szerint a helyi hatóságoktól és beszállítóiktól is kérték, hogy próbálják felderíteni az eltűnt magyarok nyomát.
A kormányfő sajtófőnöke a Hír24-nek július végén küldött levelében azt írta, bár a mentési akció több időt vesz igénybe a korábban reméltnél, a Külügyminisztérium és a TEK munkatársai minden erejükkel azon dolgoznak, hogy a két magyar állampolgár mielőbb épségben kiszabadulhasson. A művelet biztonságára hivatkozva azonban ennél többet nem árult el.
A helyettes államtitkár augusztus elején – ismét csak konkrétumok nélkül – azt közölte, hogy "a Terrorelhárítási Központ és a Külügyminisztérium folyamatos erőfeszítéseinek köszönhetően természetesen van előrelépés, zajlik a munka annak érdekében, hogy a magyarok mielőbb épségben kiszabadulhassanak".
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.