szerző:
hvg.hu

Leállította két atomreaktorát Belgium, miután a helyi felügyelő hatóság megkérdőjelezte a reaktorok biztonságát, repedéseket fedezve fel az egyes berendezéseken.

Legkorábban szeptember elején indulhat újra a leállított Doel-3 reaktor, amelyen gyanús repedéseket fedeztek fel a nyomástartó berendezéseken - írja az EurActiv. A belga felügyeleti hatóság, a FANC kijelentette, a reaktorokat működtető, a francia GDF Suezhez tartozó Electrabel csak akkor indíthatja újra a Doel-3-at, ha bebizonyítja, hogy a berendezés hátralévő működési idejében semmilyen kockázat nem merül fel, és nem keletkeznek újabb repedések, vagy lyukak.

A belga hatóság hangsúlyozta, a leállított reaktor semmilyen veszélyt nem jelent sem a lakosságra, sem a dolgozókra, sem a környezetre.

A megrepedt alkatrészeket eredetileg egy ma már nem létező holland vállalat gyártotta. Az ő termékük került egy másik belga reaktorba, a Tihange-2-be is, amelyet tegnap szintén leállítottak, attól félve, hogy hasonló repedések keletkezhetnek ebben a reaktorban is. A cég ma már nem működő német erőműveknek is szállított alkatrészeket, valamint két holland, két spanyol, két svájci, egy svéd, egy argentin és tíz amerikai reaktorban is az ő elemeikkel dolgoznak. Az érintett országok szakértői ma Brüsszelben találkoznak, hogy megvitassák a kérdést.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szabad leszel, de magányos is – Ilyen az élet digitális nomádként

Szabad leszel, de magányos is – Ilyen az élet digitális nomádként

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

"Európa nyilvános vécéje" – Magyarország betiltja a szlovén szennyvíziszap importját

Facebook-komment miatt tett feljelentést Jászapáti fideszes polgármestere

Facebook-komment miatt tett feljelentést Jászapáti fideszes polgármestere

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

Néha akár a több kilométerre becsapódó villámcsapás is életveszélyes lehet

Egy százalék sem támogatta a Demokrata párti elnökjelölt-aspiránst, ezért visszalépett

Egy százalék sem támogatta a Demokrata párti elnökjelölt-aspiránst, ezért visszalépett

A különbség nem probléma, hanem lehetőség

A különbség nem probléma, hanem lehetőség