2 000 000 000 éve épített egy atomreaktort a természet – nézze meg, hogy működött
A hasadóanyag szabályozott láncreakcióját nem az ember találta ki. A természet már sokkal korábban megmutatta, maga is képes erre a bravúrra.
A hasadóanyag szabályozott láncreakcióját nem az ember találta ki. A természet már sokkal korábban megmutatta, maga is képes erre a bravúrra.
Kis méretű atomreaktorok segíthetik a jövőben a Google-t abban, hogy fedezni tudja az egyre növekvő adatközpontjai energiaigényét.
Őrült versenyfutás zajlik Amerika, valamint Oroszország és Kína között a Hold meghódításáért. A tét olyan energiahordozók kitermelése, amelyek hosszú távra meghatározhatják az űrbéli erőviszonyokat.
Kínai kutatók szerint az az atomreaktor, amit a NASA a Holdra készül szállítani, több tervezési hibát is tartalmaz, amiket kijavítva jobb és tartósabb szerkezetet lehet építeni.
Újraindul az amerikai Three Mile Island területén lévő egyik atomblokk, hogy fedezni tudja a Microsoft mesterséges intelligenciájának energiaigényét. Ezen a területen történt 1979-ben egy súlyos nukleáris baleset.
Németország és Kína is kísérletezett már olyan atomreaktorral, ami képes akkor is lehűteni a magját, ha nincs külső energiaforrásból működtetett hűtőrendszer kapcsolva rá. Kínai tudósok minap számoltak be arról: sikerült.
Egy dél-koreai társaságot bíztak meg két új atomenergiablokk építésére a csehországi Dukovanyban. A Cseh Köztársaság 1993-as megalakulása óta ez lesz a legnagyobb állami megrendelés.
Céljuk, hogy pótolni tudják Európa legnagyobb atomerőműve, a zaporizzsjai erőmű elvesztése miatt kieső energiát.
Az első üzem néhány éven belül el is kezdené működését.
Kína ambiciózus célokat tűzött ki maga elé, de komoly lemaradásban van az energetikai átállásban.
Az éghajlatváltozás hatásai közepette kiemelt figyelmet kapnak az újrahasznosítás terén tett felfedezések és találmányok. Egyetlen PET-palack esetében is számít, hogy az hulladékként végzi, vagy valami más készül belőle. Az amerikai TIME magazin összegyűjtötte az idei év 200 legjobb találmányát, melyekből most bemutatjuk az újrahasznosítás terén kiemelt hét terméket.
Gondnokok mérnököknek adják ki magukat, hogy meglegyen a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által megkövetelt létszám a vezérlőben? Mit lép az EU a súlyosbodó menekültválságban? A szerb elnök sérelmezi, hogy Ukrajna előnyt élvez az EU-csatlakozási tárgyalásokon a Nyugat-Balkán rovására. A szlovákiai választás a kommunizmus öröksége döntheti el. Válogatás a világlapok írásaiból.
Akár már 2027-ben üzembe állhat a Westinghouse nevű cég első, kisméretű, AP300-as atomreaktora, ami a passzív hűtőrendszerével és a viszonylag olcsó építési költségekkel hívja fel magára a figyelmet.
Eredetileg bontásra vásárolta meg, most azonban újból üzembe helyezne egy leállított atomerőművet egy amerikai vállalat – az elgondolás azonban nem lenne egyszerű, pláne nem olcsó, és a korábban leállításért lobbizó aktivisták sem örülnek éppen az ötletnek.
A reaktort 18 éve kezdték építeni.
A modern adatközpontok rengeteg energiát, és rendkívül bonyolult hűtést igényelnek, a természeti katasztrófák miatt pedig könnyen megsérülhetnek. Egy startup érdekes módon venné elejét ennek.
Az ukrán hatóságok még nem tudták felmérni a károkat.
Kínai kutatók szerint az úszó atomreaktoraik a legextrémebb időjárásban sem borulnak fel. Nem is szabad.
A NASA a Holdon szeretne felépíteni egy kisebb reaktort, ami az ottani missziókhoz szolgáltatna folyamatos energiát. Az alapötletet Kína sem veti el.
A Radiant terméke földön, vízen, de akár levegőben is szállítható, és ezer otthont is képes ellátni energiával.