Az ifjú galaxisról abból az időszakból készültek a felvételek,  amikor a világegyetem mindössze 500 millió éves volt. Ez az átmenet időszaka volt az univerzum történetében, amikor a világegyetem kezdett "kikecmeregni" a "sötétség korából" - olvasható a PhysOrg és a LiveScience tudományos hírportálon.

A feltételezések szerint a világegyetem 13,7 milliárd éve az ősrobbanás során keletkezett. E tűzgolyó extrém magas hőmérséklete és sűrűsége hirtelen csökkent, ahogy térfogata tágult.

A főleg protonokból és elektronokból álló forró plazma körülbelül 380 ezer évvel az ősrobbanás után semleges hidrogénatomokká állt össze, ez volt a kozmikus "sötétség kora", amikor még nem voltak "fényforrások", egyetlen csillag sem létezett. A "sötétség korával" kezdődően a semleges gáz hőmérséklete folyamatosan hűlt, ám sűrűsége változó volt, "összecsomósodott".

Az ősrobbanás után 200-500 millió évvel a semleges hidrogéncsomókat saját gravitációjuk összehúzta, megszülettek az első csillagok és galaxisok. A csillagok első nemzedékének sugárzása hevítette fel és újraionizálta a környező területben lévő gázokat. Végső soron a reionizáció folyamata az egész világegyetemre kiterjedt, ez volt a kozmikus hajnal időszaka.

"Ez a legtávolabbi megfigyelt objektum. Az apró, halovány galaxis a kozmikus történelem legkorábbi időszakába kalauzol el minket" - hangsúlyozta a kutatásokat irányító Wei Zheng, a Johns Hopkins Egyetem asztrofizikusa, a tanulmány vezető szerzője, aki szerint a csillagváros tanulmányozása segít megérteni, hogy miként ért véget a "sötétség kora".

A MACS1149-JD  katalógusjelű ősgalaxistól a fény 13,2 milliárd éven át vándorolt, míg elérte a NASA űrteleszkópjait. Az ilyen távoli objektumok fénye általában még a legérzékenyebb teleszkópokkal sem érzékelhető, észlelésükben segít az úgynevezett gravitációs lencsézés módszere.

Még Einstein jósolta meg az általános relativitáselméletében, hogy amennyiben két galaxis pontosan azonos látóirányba esik az égbolton, a közelebbi csillagváros gravitációs tere eltorzítja a távolabbi galaxis képét ív alakú foltokká, vagy szerencsés esetben akár egy komplett gyűrűvé, amelynek Einstein-gyűrű a neve.  

Az adott esetben kozmikus "nagyítóként" a MACS J1149+2223 óriásgalaxis szolgált, amely tizenötszörösére növelte a távoli csillagváros fényét.

A Spitzer és a Hubble megfigyelései alapján a csillagászok úgy vélik, hogy a MACS1149-JD mindössze 200 millió évvel az ősrobbanás után keletkezett. A galaxis igen apró, tömege a Tejútrendszer tömegének körülbelül egy százalékát teszi ki.

"Egy csecsemőkorú galaxisról van szó, amely a továbbiakban a Tejútrendszerhez hasonlatos, bolygórendszerekkel rendelkező csillagvárossá nőhette ki magát" - magyarázta Holland Ford, a tanulmány társszerzője.