Konsztantyin Goloszkov 50 ezer rubellel (körülbelül 350 ezer forinttal) honorálná azt, aki hiteles információval szolgálna. Az orosz punkegyüttes azon tagjainak a tartózkodási helyét szeretné megtudni, akik részt vettek a moszkvai Megváltó Krisztus-székesegyházban februárban rendezett "punkimán", de elrejtőztek a felelősségre vonás elől. A Nasi vezetője egyúttal gyűjtést hirdetett a világhálón, hogy minél nagyobb pénzjutalmat lehessen kitűzni a nyomravezetőknek.Az orosz ortodox egyház főszékesegyházában készült videofelvétel szerint a Putyin-ellenes akcióban legalább öt fiatal nő vett részt, akik közül hármat augusztus közepén nem jogerősen egyenként két év javító-nevelő táborban letöltendő büntetésre ítélt egy moszkvai bíróság "vallási gyűlölet által motivált garázdaság" címén. A fellebbviteli tárgyalást október elsejére tűzték ki.A Pussy Riot többi tagja ellen hetekkel ezelőtt körözést adott ki a moszkvai rendőrség. Egyes hírek szerint ketten külföldre menekültek. A Kremlt támogató mozgalmat, a Nasit 2005-ben hozták létre az elnöki hivatalban Vlagyimir Putyin politikai kurzusának támogatására, az ország alkotmányos rendjének védelmére. Célul tűzték ki, hogy Oroszországot a világ vezető hatalmává kell tenni. A Pussy Riotot kedden az Európai Parlament illetékes bizottságai az idei Szaharov-díj jelöltjei közé sorolták. A lépést Konsztantyin Dolgov, az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottja az orosz igazságszolgáltatásba való beavatkozásnak minősítette.Szerdán az orosz parlament alsóháza elé került az a törvénymódosítási javaslat, amely a hívők érzéseinek megsértését bűncselekménnyé nyilvánítaná. A javaslatot a duma mind a négy képviselőcsoportja támogatja.
Pénzért vadásztatná le a Pussy Riot-performansz tagjait egy orosz szervezet
Pénzzel jutalmazná a Pussy Riot punkegyüttes szabadon lévő tagjainak nyomára vezetőket a Nasi (Mieink), a Kremlt támogató orosz ifjúsági mozgalom vezetője - értesítette szerdán a szervezet az Interfax orosz hírügynökséget.
A lengyel miniszterelnök nagy vereséget szenvedett Krakkóban
Békemenet helyett zászlómenetet szerveznek október 23-án a fideszesek
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Litauszky Balázs kérdésére hangzott el az emlékezetes válasz a Kormányinfón a zsírra szállt porról.
Fürcht Pál reagált arra, hogy Magyar Péter szerint politikai okból minősítette át a telefon-ügyet
„Bumfordi barmok”, önkény és esti DJ – itt a DPK Tábor teljes programja
Mentelmi jogának hivatalos kiadása előtt vehette őrizetbe az NVVH Seszták Miklóst
7 év alatt közel 3,8 milliárdért szerzett be követ Mészáros V-Hídja az Orbán-bányákból
Washington azzal fenyegetőzik, hogy felfüggesztik a hírszerzési információk megosztását Ukrajnával
„A világ legjobb dinnyéjét önöknél ettem” - interjú az Oscar-díjas Geoffrey Rush-sal
Dömsödi Gábort választották meg polgármesternek Pásztón
„Abszurd és zaklató jellegű” - Újabb uniós panaszt nyújtott be a kiskereskedelmi különadó miatt Spar
Testi erővel is véget vethetnének a dán tanárok a konfliktusoknak egy új törvény szerint
Orbán Viktor is üzent a letartóztatott apjáért futó Hankó Leventének
Kinek éri meg az új kata?
Szabad paracetamolt szedni terhesség idején? Erre figyelmeztet egy új kutatás
Olyan elváltozásokat figyeltek meg a magzati korban paracetamolnak kitett lányoknál, amelyek későbbi termékenységüket is befolyásolhatják.