A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyilatkozatban ítélte el csütörtök este az Akcakale török falu ellen intézett szíriai tüzérségi támadást, s a hasonló, nemzetközi jogot sértő lépések azonnali beszüntetését követelte.
"A Biztonsági Tanács tagjai hangsúlyozták, hogy ez az incidens rávilágít arra, milyen súlyos hatást gyakorol a szíriai válság a szomszédos országok biztonságára, a térség békéjére és stabilitására" - fogalmaz a tanács nyilatkozata.
A dokumentum a szíriai hadsereget tette felelőssé az öt halálos áldozatot követelő támadásért, s "felszólította a szíriai kormányt, hogy maradéktalanul tartsa tiszteletben szomszédainak szuverenitását és területük sérthetetlenségét". A BT egyúttal visszafogottságra kérte a két szomszédos országot.
Szerda délután szíriai aknagránátok csapódtak be a délkelet-törökországi Sanliurfa tartomány egyik határ menti falujában, Akcakaléban, megölve egy nőt és négy gyermeket. Megtorlásként a török tüzérség csütörtök reggelig szíriai célpontokat lőtt, közben Ankara arra kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy tegye meg "a szükséges intézkedéseket" a szíriai agresszió megállítására.
A határincidens ügyében a NATO kiállt tagállama, Törökország mellett, s az Európai Unió is elítélte a támadást. Az orosz külügyminiszter Moszkvában azt hangoztatta, hogy közvetlen kapcsolatfelvételre van szükség Ankara és Damaszkusz között a határincidens miatt kialakult feszültség enyhítése érdekében.
Az ankarai parlament csütörtökön felhatalmazta a török hadsereget erői külföldi bevetésére, Recep Tayyip Erdogan kormányfő ugyanakkor kijelentette, hogy országa nem akar háborút kirobbantani Szíriával, a parlament felhatalmazása az elrettentést szolgálja. Szíria még a nap folyamán ENSZ-képviseletén keresztül bocsánatot kért Ankarától.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.