szerző:
MTI

Felgyújtotta magát, majd égési sebekkel kórházba került szerdán Tiranában egy volt politikai fogoly. A héten ő volt már a második, aki így akart nyomatékot adni kártérítési követelésének.

A 47 éves, családos férfi a főváros központjában benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát - közölték szemtanúk. Egy orvos elmondta, hogy égési sérülésekkel kórházba szállították. 

Hétfőn hasonlóan járt el egy társa. Mindketten tagjai annak a mintegy húsztagú csoportnak, amely Tiranában éhségsztrájkot folytat. Azt követelik az albán kormánytól, hogy fizessen nekik kártérítést a kommunista időszakban elszenvedett börtönbüntetésért. A rács mögött töltött minden egyes napért 2000 lek (közel négyezer forint) értékű kompenzációra tartanak igényt. 

Sali Berisha miniszterelnök a múlt héten közölte, hogy nem enged a követeléseknek, Albániában  már elfogadtak törvényeket a volt politikai foglyok kárpótlásáról, s a kompenzáció első hulláma mintegy 11 ezer embert érintett. 

Enver Hodzsa kommunista uralma alatt közel 100 ezer embert vetettek börtönbe, végeztek ki, vagy küldtek munkatáborba. Hodzsa 1944 és 1985 között vezette az országot.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egyetlen hajszálból kimutatható, érint-e valakit a skizofrénia

Egyetlen hajszálból kimutatható, érint-e valakit a skizofrénia

Feloszlik a Fidesz siófoki alapszervezete

Feloszlik a Fidesz siófoki alapszervezete

Baranyi Krisztina megszüntetné a Fradinak járó 70 milliós önkormányzati támogatást

Baranyi Krisztina megszüntetné a Fradinak járó 70 milliós önkormányzati támogatást

Jótékonysági focitorna ígéretével csaltak ki 800 millió forintot

Jótékonysági focitorna ígéretével csaltak ki 800 millió forintot

L. Simon László: Ártott nekünk, amit az ellenzék kreált a Mészáros Lőrinc-jelenségről

L. Simon László: Ártott nekünk, amit az ellenzék kreált a Mészáros Lőrinc-jelenségről

Alkotmánybírósághoz fordul az autóklub a biztosítók új díjszabásai miatt

Alkotmánybírósághoz fordul az autóklub a biztosítók új díjszabásai miatt