szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Vadászgépek fogtak közre és kényszerítettek leszállásra egy szíriai utasszállító repülőt Ankarában. Az indoklás szerint fegyverszállítmányt gyanítottak a gépen.

A török légierő leszállásra kényszerített szerdán Ankarában egy szíriai utasszállító repülőgépet - jelentette a TRT török állami televízió.

Az Airbus A320-as Moszkvából tartott Damaszkuszba, és amikor a török légtérbe ért, F16-os vadászgépek közrefogták, és utasították a leszállásra. A televízió szerint ennek az volt az oka, hogy fegyverszállítmányt gyanítottak a gépen, amelynek az átvizsgálása folyik.

Ahmet Davutoglu török külügyminiszter később bejelentette, hogy olyan információt kapott, amely szerint "a polgári repülés szabályaiba ütköző" szállítmány van a gépen.

Az Anatolia török hírügynökség szerint a járaton 35 utas volt. A török légügyi hatóság megtiltotta a török repülőgépeknek, hogy Szíria légterét használják, hivatalosan azért mert a helyzet ott "bizonytalan", de a televízió szerint azért, hogy ki lehessen zárni a megtorlás minden lehetőségét.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!