„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az USA-ban felmentettek egy súlyosan bénult, néma nőt megerőszakoló férfit, mert a bíróság szerint a nő nem tiltakozott eléggé.
Richard Fortin Jr.-t 2008-ban ítélték el hat év börtönre nemi erőszakért, mert megerőszakolt egy súlyosan sérült nőt. Az eset 2005-ben történt A "Success Village" nevű otthonban, ahol a sértett L. K.-hoz hasonló sérült embereket ápolnak. L-. K.-nak olyan súlyos bénulása van, ami miatt nem tud beszélni és csak korlátozott mozgásra képes.
Connecticut állam legfelsőbb bírósága most felmentette Richard Fortin Jr.-t - írja az examiner.com. Indoklásuk szerint azért, mert L. K. állapota ellenére képes nonverbális módszerekkel kommunikálni, és nem szorult felügyeletre, tehát képes volt önálló döntéshozatalra. A bíróság szerint L.K. a támadás során nem használta ki kellően lehetőségeit arra, hogy kifejezze ellenkezését a támadója szándékaival szemben. Ezért Fortint felmentették a vádak alól.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.