szerző:
hvg.hu

Lemondott posztjáról az EU egészségügyért és fogyasztóvédelemért felelős máltai biztosa, John Dalli, aki egy dohányipari szabályozással kapcsolatos ügyben keveredett korrupciógyanúba. Az új, szintén máltai nemzetiségű biztos megválasztásáig átmenetileg Maros Sefcovicot, az Európai Bizottság alelnökét bízták meg az egészségügyi terület irányításával.

Dalli a vele kapcsolatos korrupciós vádak miatt mondott le, bár tagadta azokat és nem ismerte el a felelősségét - jelentette be az Európai Bizottság. A biztost az EU csalásellenes hivatala, az OLAF által májusban indított vizsgálat hozta összefüggésbe egy, a dohányipari szabályozás befolyásolására tett próbálkozással.

E szerint egy máltai üzletember a Dallival való ismeretségét próbálta meg felhasználni arra, hogy az EU jövőbeli dohányipari szabályozására való befolyás felajánlásával anyagi előnyre tegyen szert. Az ügyről a Swedish Match nevű dohányipari cég értesítette az OLAF-ot, a máltai üzletember őket környékezte meg azzal, hogy Dallin keresztül megpróbálja befolyásolni a burnót (az íny alá helyezhető dohány) uniós exporttilalmára vonatkozó javaslat sorsát.

©

Az OLAF október 15-én küldte meg vizsgálatának eredményeit a bizottságnak. Ebben azt írták, hogy a máltai üzletember valóban ajánlatot tett a Swedish Match-nek, de közöttük nem történt pénzmozgás. A jelentés Dalli közvetlen részvételére nem talált döntő bizonyítékot, de felvetette, hogy a most lemondott biztos tudhatott az eseményekről - írta hétfői közleményében az EU bizottsága.

Miután José Manuel Barroso tájékoztatta Dallit a jelentés tartalmáról, a biztos úgy döntött, lemond, hogy így védhesse meg saját és a bizottság jó hírét - olvasható a közleményben. Dalli ugyanakkor kategórikusan tagadja a vádakat. Barroso az új, szintén máltai biztos megválasztásáig átmenetileg Maros Sefcovicot, a bizottság alelnökét bízta meg az egészségügyi terület irányításával.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vizsgálatot indított a kormány a Ferihegyen veszteglő Ryanair-gép miatt

Vizsgálatot indított a kormány a Ferihegyen veszteglő Ryanair-gép miatt

Orbán megírta a Néppártnak, szerinte mi a helyes irány

Orbán megírta a Néppártnak, szerinte mi a helyes irány

Az emberek többsége vegetáriánus lenne, ha mindenkinek magának kellene levágnia az állatot

Az emberek többsége vegetáriánus lenne, ha mindenkinek magának kellene levágnia az állatot

Marabu Féknyúz: Nicsak, kit idéz Orbán?

Marabu Féknyúz: Nicsak, kit idéz Orbán?

Törnek? Nem törnek? Leejtették a legújabb összecsukható telefonokat

Törnek? Nem törnek? Leejtették a legújabb összecsukható telefonokat

Nem nőtt Karácsony Gergely vagyona tavaly

Nem nőtt Karácsony Gergely vagyona tavaly