szerző:
MTI

Kinevették Mikola Azarov ukrán miniszterelnököt a zaporizsjai autógyár munkásai, amikor a kormányfő a dolgozók átlagbéréről beszélt.

A kelet-ukrajnai városban tett kampányútján a miniszterelnök felkereste az ottani autógyárat, hogy találkozzon az üzem dolgozóival - írta a Korreszpondent ukrán hírportál. Beszédében Azarov kijelentette, hogy az ukrán munkások havi átlagbére három és fél ezer hrivnya, azaz csaknem 102 ezer forint, mire az autógyáriak közül többen felnevettek.

Ekkor a kormányfő megkérdezte, hogy mennyit keresnek valójában, mire egy férfi azt válaszolta, hogy ő csak másfél ezer hrivnyát, vagyis körülbelül 43 ezer forintot.

"Ön nyilván nem teljes műszakban dolgozik" - jegyezte meg Azarov, mire a munkás ismét közbeszólt, hogy de igen, nyolc órában naponta. A miniszterelnök, hogy elkerülje a kínos párbeszéd folytatódását, azonnal témát váltott.

Ukrajnában október 28-án tartanak parlamenti választást. Mikola Azarov a Viktor Janukovics államfő mögött álló Régiók Pártjának listavezetője.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
900 ezer forint az a speciális kerekesszék, amivel segíteni lehetne egy súlyos sérült fiún

900 ezer forint az a speciális kerekesszék, amivel segíteni lehetne egy súlyos sérült fiún

Ez a fiatalember kiköpött David Bowie

Ez a fiatalember kiköpött David Bowie

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Különleges utasai voltak egy MÁV-szerelvénynek: egy szamár és egy kecske vonatozott

Különleges utasai voltak egy MÁV-szerelvénynek: egy szamár és egy kecske vonatozott

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

A ma esti tűzijáték árából pont kijön ez a vörös Lamborghini Countach

A ma esti tűzijáték árából pont kijön ez a vörös Lamborghini Countach