A felújítási megkezdését eddig az hátráltatta, hogy a munkára kiírt közbeszerzési pályázat vesztese panaszt emelt a vár fenntartója, a Szlovák Nemzeti Múzeum döntésével szemben – mondta Sturmankin Artúr, a Szlovák Nemzeti Múzeum sajtószóvivője csütörtökön.
A Közbeszerzési Hivatal közérdekre hivatkozva utasította el a munkálatok kivitelezésére pályázó cég panaszát. "A kulturális örökség részét képező épületen elkerülhetetlenül szükséges a felújítás, mivel annak mihamarabbi megkezdése az épület megőrzésének előfeltétele. A Közbeszerzési Hivatal ezért úgy ítélte meg, hogy a munkálatok kivitelezése ügyében beadott panasz esetében a közérdek előbbrevalóságát kell figyelembe venni" - olvasható az indoklásban. A döntés jogerős.
"Amint a Szlovák Nemzeti Múzeum aláírja a felújítási munkálatok kivitelezéséről szóló szerződést a közbeszerzési eljárásban győztes vállalattal, azonnal megkezdődhetnek a munkálatok" - mondta Sturmankin Artúr.
A nemzeti örökség részét képező 13. századi várban március 10-én két tizenéves dohányzó gyerek figyelmetlensége okozott tüzet. A vár teljes tetőszerkezete leégett, megsérült a várfal egy része és számos műkincs elpusztult. Bár a műtárgyak 90 százalékát sikerült megmenteni, a kár így is 8 millió euróra tehető.