Hevesi: Romney tanult többet Bush-tól

Nehéz megérteni, hogy a szabad sajtó hazájában miért nem találni egy rendes moderátort. Mert amit Bob Schieffer csinált hétfő este 90 percen keresztül, azt aligha lehet vitavezetésnek hívni. Hagyta, hogy Mitt Romney minden alkalmat megragadjon, s külpolitika pozíciója tisztázása helyett a már csontig rágott gazdasági programját nyomassa. A republikánus jelölt monológjaira pedig Obama elnök sem volt rest replikázni, legalább ugyanolyan hosszan. De a jelöltek köldöknéző vonzalma végül is érthető. Ha külpolitikáról van szó, az átlag amerikai sem jobb fej, mint az közmagyar: magasról tojik rá. Ám ha őket nem is, a szuperhatalmi státuszból fakadóan van néhány milliárd ember, akit érdekelt volna, mi várható odaátról a következő négy évben. Hát, ez most nem derült ki.
 
Pedig a CBS-es veterán műsorvezető akkora - kérdéseknek álcázott - labdákat adott Mitt Romneynak, hogy az alig győzte őket lecsapkodni. De mivel a második vita moderátora meg Obama elnöknek fújt alig burkoltan, hát most legalább mindenki megnyugodhat. (És Schieffer legalább nem lőtt akkora bakot, mint a CNN-es Candy Crowley, aki  a bengázi merényletre adott első elnöki reakció kapcsán Mitt Romney-ba fojtotta a szót. Csakhogy tévedett, vallotta be másnap kínosan magyarázkodva, arra hivatkozva, hogy „rosszul emlékezett” Obama elnök szavaira. Hogy egy elnöki vita műsorvezetője hogyan „emlékezhet rosszul” egy olyan tényre, amelyről 101 százalékosan tudta mindenki, hogy elő fog kerülni, azt most hagyjuk.)

Mitt Romney az előző két vitában már megismert magabiztossággal kezdett, így a demokraták reménye, hogy a külpolitikában jártasabb Obama elnök két perc alatt felmossa vele a padlót, hamar elszállt. A volt kormányzó elleni egyik fő kritika ugyanis pont az, hogy külpolitikában úgymond gyengécske. Pontosabban: inkább ki se nyissa a száját, mert csak össze-vissza beszél. A szintén lendületesen kezdő demokrata elnök is főként erre épített, amikor első megszólalásában felsorolta a republikánus számos, egymásnak ellentmondó nyilatkozatát Iraktól Afganisztánon át Romney elhíresült varsói beszédéig, melyben Oroszországot nevezte meg Amerika első számú geopolitikai ellenfeleként. Nem csoda, ha Obama elnök nem bírta megállni, hogy lubickolva kifejtse: úgy tűnik, Romney kormányzó figyelmét elkerülte, hogy a hidegháború 20 éve véget ért.

A vita aztán hamar leszűkült a „Ki a nagyobb barátja Izraelnek?” versenyre, melyben mindkét jelölt hangsúlyozta, hogy ha közel-keleti szövetségesüket megtámadnák, azonnal a segítségére sietnének. Romney aztán jó tanulóhoz méltóan ismételgette a kampánystábja által kigyúrt szlogent: Irán ma négy évvel van közelebb ahhoz, hogy atombombája legyen, utalva ezzel arra, hogy Obama elnök négy év alatt sem tudta kipukkasztani Mahmúd Ahmadinedzsád elnök nukleáris álmait.

És ezzel el is jutottunk az egyetlen pontig, ahol némi különbség volt felfedezhető a két jelölt mondandója között. Romney azzal esett neki az elnöknek, hogy az „bocsánat-kérő turnéra” ment a Közel-Keletre. Az egy, hogy a Washington Post ténytára – Obama elnök külhoni beszédeit elemezve  - már másfél éve cáfolta ezt a kedvelt republikánus szólamot, ennél azonban sokkal riasztóbb belegondolni, hogy újra eljöhet az a világ, amelyben tilos kompromisszumra törekedni, tilos hibákat elismerni, tilos korrigálni. Obama elnöknek az összeomlott gazdaság mellett ugyanis a George W. Bush országlása alatt rommá püfölt muszlim-amerikai kapcsolatok terén is volt mit rendbe hoznia. Na nem azért, mert bárki azt hinné, hogy az iráni vagy a szíriai elnök hirtelen békés angyallá válna, ha a regnáló amerikai elnök szerelmet vallana neki. De azért van különbség határozott közel-keleti politika és másfél milliárd muszlim szisztematikus sértegetése között. Főleg, ha az alig burkoltan iszlám-ellenes retorika mögött a világot a Jó és a Gonosz harcára leegyszerűsített középkori mítosz áll.

"Soha nem fogok bocsánatot kérni Amerikáért, mert hiszek Amerikában.” – jelentette ki bush-i pökhendiséggel Mitt Romney tavaly márciusban. Csak reménykedhetünk, hogy jó szokása szerint ezúttal is csak locsogott. Ha külpolitikáról van szó, úgysem kell túlságosan komolyan venni.