Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nagyváros lett Luxembourg, lakóinak száma elérte csütörtökön a százezret. A Luxemburgi Nagyhercegségben körülbelül félmillióan laknak, ötödük a főváros, Luxembourg lakója.
Xavier Bettel polgármester a városházán tartott ünnepségen köszöntötte a százezredik fővárosi lakost, az olasz gyökerű, luxemburgi állampolgárságú Matteo Nennát, aki az ország déli részéből költözött a fővárosba. A költözéshez nem kellett leküzdeni túl nagy távolságot: Luxemburgon - ha nincs torlódás az autópályán – nagyjából húsz perc alatt keresztül lehet hajtani kocsival.
A kicsinyke nagyhercegség Európa egyik leggazdagabb országa - annak ellenére is, hogy az egy lakosra jutó nemzeti jövedelemről szóló adat kissé megtévesztő: sok olyan alkalmazott dolgozik ugyanis a luxemburgi pénzügyi szolgáltatási szektorban, és "állítanak elő" hatalmas jövedelmet, akik az országhatáron kívül laknak, például Belgiumban, ahol jóval olcsóbb a lakhatás és általában a megélhetés.
Luxembourgban pénzt keresni és a határon túl lakni - ez sokak ingázó életformája. Az általában magas árszint alól akad néhány kivétel, jórészt az eltérő jövedékiadó-szabályozás miatt: benzint tankolni, valamint kávét, cigarettát beszerezni Luxemburgban érdemesebb.
Luxembourg nemcsak a bankszakmába csábított sok külföldit, hanem számos más foglalkozási ágazatba is, immár sok évtizede. A főváros taxisofőrjeinek többsége például portugálul beszél saját központjával.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.