Hung Lej szóvivő szerint a dalai láma dicsőíti az önégetőket, elszántan törekszik e szélsőséges cselekmények ösztönzésére, amelyek nem csak a törvényekkel ellentétesek, de a tibeti vallás szellemével is. Célja, hogy aláássa a kínai kormány hatalmát - jelentette ki a szóvivő. Navi Pillay főbiztos kifejezte ugyanakkor azt a reményét, hogy a tibeti emberek tartózkodnak az önégetésektől, és lehetőségük lesz érzéseik félelemérzet nélküli kifejezésre. Egyben sürgette a kínai kormányt, hogy tegye lehetővé "független megfigyelők" és újságírók beutazását Tibetbe.Válaszul a Kínát ért bírálatokra Hung kijelentette: országa reméli, hogy a főbiztos tárgyilagos, méltányos és semleges álláspontot fog képviselni a kérdésben és megjegyzéseivel nem avatkozik be Kína belügyeibe. A vasárnap tíznapos japán körutat kezdett dalai láma hétfőn ugyancsak bírálta a kínai vezetést és a gazdasági reformok után politikaiakat sürgetett Kínában."A dalai láma csupán egy politikai száműzött, aki régóta résztvevője olyan akcióknak, amelyek - vallási köntösben - Kína megosztását célozzák" - jegyezte meg a külügyi szóvivő.Hung utalt rá: a dalai láma nemzetközi tevékenységének célja, hogy a Kína-ellenes erőkkel összejátszva gyengítse Kína és más országok kapcsolatait, megossza a (kínai) nemzetet. Hozzátette: Peking hivatalosan is tiltakozott Tokiónál, amiért ehhez teret biztosítanak a dalai lámának.
Kína: a dalai láma meg akarja osztani a kínaiakat
Peking hétfőn kemény hangon utasította vissza az ENSZ emberi jogi főbiztosának múlt heti kritikáját, amelyben az önégetés-hullámra utalva több figyelmet kért a tibetiek számára és független megfigyelők beengedését sürgette az általuk lakott területekre.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.