„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az új grúz kormány hivatali hatalommal való visszaélés miatt elrendelte egy miniszter és több magas rangú katona őrizetbe vételét.
Szerdán hallgatták ki a hatalommal való visszaélés vádjával őrizetbe vett Bacsana Ahalaiát, volt belügy- és védelmi minisztert, Georgij Kalandadzét, a fegyveres erők vezérkari főnökét és Zurab Samatavát, a hadsereg egyik parancsnokát. Mindhármukat a volt szovjet tagköztársaságban kilenc éve regnáló Miheil Szaakasvili grúz elnök nevezte ki.
Ez az első eset, hogy az október elsejei parlamenti választáson győztes ellenzék ilyen intézkedést hozott az előző kormányzat valamelyik tagja, vagy a kormányzathoz kapcsolódó személyek ellen. Bacsana Ahalaja két és fél hónapig állt a belügyi tárca élén, amikor botrányos visszaélésekre, kínzásokra derült fény a büntetés-végrehajtásban, s ezért lemondott. Előzőleg a védelmi miniszteri posztot töltötte be.
Ügyvédje szerint azzal vádolják, hogy védelmi miniszterként nyilvánosan inzultált tiszteket. Az ügyvéd abszurdnak minősítette a vádat.
Arcsil Kbilasvili főállamügyész megerősítette, hogy Kalandadze és Samatava is hasonló vádakkal fog szembesülni, az ügyészségnek állítólag bizonyítéka van rá, hogy katonákat inzultáltak tavaly októberben. Egyelőre egyiküket sem helyezték vád alá. Amennyiben hatalommal való visszaélés címén elítélnék őket, akár nyolc év letöltendő szabadságvesztést is kiszabhatnak rájuk.
Ahalaia a grúz köztársasági elnök, Miheil Szaakasvili közeli munkatársa volt. Az államfő az októberi választás óta az egykori ellenzékével kénytelen "társbérletben" vezetni Grúziát. Az ellenzék szerint politikai tisztogatás zajlik. Az október elsejei parlamenti választások óta több egykori vezető távozott az országból, köztük Ahalaia is, aki azonban a héten önként visszatért, hogy válaszoljon az ügyészség kérdéseire.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.