Szijjártó TikTok-videóján azzal viccelődnek, hogy többgyerekes apaként simán betalálnak a lyukba
„Nem először csináljuk” – hangzott el egy alapkőletételnél.
„Nem először csináljuk” – hangzott el egy alapkőletételnél.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter. Ugyanakkor nagyon jó ürügy lehet arra, hogy Vlagyimir Putyin elnök rákenje a felelősséget másokra az ukránok kurszki betöréséért.
Roman Sztarovoj holttestét az autójában találták meg, a férfi a hivatalos magyarázat szerint lelőtte magát.
Mostantól már az ezer és kétezer fő közti települések kocsmái is pályázhatnak hárommilliós támogatásra, amit még visszafizetni sem kell.
Egy vallási csoportban ismerkedtek össze, ahol a nő mentorként dolgozott.
Vass József népjóléti miniszter akkor a politikai rágcsálókat szólította fel munkájuk beszüntetésére, majd amikor másnap a sajtó rákérdezett, hogy mégis ezt kikre értette, már mentegetőzni kényszerült.
Elfogadta a jelölését a Szenátus, csak egy republikánus szavazott ellene.
A szoknya vagy nadrág pedig csak sötét lehet. Ez már december 1-től hatályban volt, de most január 1-től újra elrendelték.
A miniszter ugyanakkor nem érzi magát felelősnek a 14 halálos áldozatot követelő balesetért.
Az igazságügyi, a stratégiai iparágakért felelős és környezetvédelmi tárca vezetője nyújtotta be a lemondását.
Olyan fájdalmai voltak, hogy az utolsó kormányinfón már beinjekciózva kellett válaszolnia a kérdésekre.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy egyelőre megjósolhatatlan, hogy Orbán a februári brüsszeli csúcson is kimegy-e kávézni.
A leendő közigazgatási és területfejlesztési miniszter arról is beszélt, hogy tavaly még azt is sikerként élték meg, hogy nem veszítették el az uniós forrásokat.
Kiszivárgott egy dokumentum is, amelyben az OKFŐ és az NNGYK helyzetjelentés mellett javaslatokat is ad.
Gideon Szár, az izraeli egységkormány ellenzékből érkezett tárca nélküli minisztere szerint a tűzszünet ugyanakkor rövid életű lesz.
A miniszter szerint még a legsürgetőbb munkák elvégzéséhez is évekre lesz szükség, de jövőre belekezd a kormány a vasútfelújításba.
A párt szerint ha lemondásra szólítanák fel Csákot, azzal azt feltételeznék, hogy „egy politikai értelemben létező, önálló gondolatokkal bíró szereplő”.
Amichai Elijahu szerint kijelentése csak metaforikus volt, a miniszterelnök viszont nem így gondolta.
Nincs megsértődve, amiért ott kellett hagynia a miniszteri posztot.
Lázár szerint Horthy kivételes államfő, igaz magyar hazafi és hős katona, ennyi biztos.