A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Tizenegy hónap börtönt kapott névházasságért, illetve a brit bevándorlási törvények megszegéséért a magyar férfi.
Színlelt házasság miatt került börtönbe Angliában egy 35 éves magyar. A Leadership című lap beszámolója szerint Szirbury Ákossal együtt elítéltek két nigériait: a 44 éves Kazeem Adeeyot, valamint a 32 esztendős Jadesola Gabrielt.
A történt még 2008-ra nyúlik vissza, amikor Szirbury Nottinghamben, egy baptista templomban feleségül vette Jadesola Gabrielt. Így a nő, immár uniós állampolgár feleségeként legalizálta státuszát. Eközben azonban továbbra is addigi párjával, két gyermeke apjával, Kazeem Adeeyóval élt.
Utóbbi szintén házas, mint a bíróságon elismerte, ő szintén színlelt frigyre lépett 2009-ben, amikor elvett bizonyos Argenise Vrutallt, és így maradhatott Angliában. Az nem derült ki, hogy akár a magyar férfi, akár Vrutall fogadott-e el pénzt a frigyért.
A bíróság Szirburyt és a Adeeyot is 11 hónap börtönre ítélte, míg Jadesola Gabriel hat hónapot kapott.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta, hogy Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.