Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Törökország "a szíriai nép egyetlen legitim képviselőjének" ismeri el a múlt hét végén megalakult szíriai ellenzéki szövetséget, a Szíriai Nemzeti Koalíciót – mondta Ahmet Davutoglu török külügyminiszter csütörtökön.
Davutoglu az Iszlám Együttműködés Szervezetének Dzsibutiban tartott külügyminiszteri találkozóján követelte, hogy az ellenzéki szövetséget mind az 57 muzulmán államot tömörítő szervezet, mind az egész nemzetközi közösség ismerje el - jelentette az Anadolu török hírügynökség.
Szíriának "hatékony és valóságos segítségre" van szüksége üres beszédek és rokonszenv-nyilvánítások helyett - fogalmazott a török külügyminiszter.
Szerinte Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya minden legitimitását elvesztette, és már csak nagy fáradsággal, "erőszakkal és terrorral" képes hatalmon maradni. Az Aszad-rezsim napjai meg vannak számlálva, Szíriának nemsokára "demokratikus-pluralista rendszere" lesz. Davutoglu megerősítette, hogy Törökország határozottan fog cselekedni "állampolgárai és határai védelmében", ha Szíria ismét megsérti határait.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.