szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Fokozták harci tevékenységüket az elmúlt napokban a szíriai ellenzéki fegyveresek, hogy visszaszerezzék a katonai kezdeményezést, és vasárnap - saját állításuk szerint - elfoglaltak egy laktanyát az északi nagyváros, Aleppó térségében.

Egy Abu Omar néven jelentkező aleppói aktivista az interneten keresztül közölte, hogy a 46. zászlóalj bázisát foglalták el, amelyet több mint ötven napja tartottak ostromgyűrűben. Több katonát elfogtak, köztük a zászlóalj parancsnokát is - állította.

A harci siker jelentőségét az aktivista azzal magyarázta, hogy a laktanyából az Aleppót az északi Idlíb tartománnyal összekötő utat ellenőrizték a kormányerők, és a város keleti felét is általában innen ágyúzták. Az ellenzéki Helyi Koordinációs Bizottságok ehhez hozzáteszik, hogy a bázis "felszabadításakor" tíz harckocsit zsákmányoltak.

Az aleppói fejleményekről a SANA hivatalos hírügynökség azt közölte, hogy a város egyik negyedében a fegyveres erők megsemmisítették a "terroristák" öt kisteherautóját, amelynek a platójára géppuskát szereltek. A hírügynökség a keleti Deir-ez-Zór tartományból azt jelentette, hogy el-Bukamal városban megöltek több mint tíz "terroristát". 

A tartományban előző nap a felkelők elfoglalták az el-Hamdan légitámaszpontot, amelyről a keleti határtérséget ellenőrizték a kormányerők harci helikopterekkel és repülőgépekkel. Az ellenzéki fegyveresek szerint ez volt a kormány utolsó jelentős erőssége a tartományban.

Damaszkuszban a város előkelő nyugati, Mezzeh nevű negyedét érte vasárnap aknavetős támadás a hivatalos jelentés szerint. A lövedékek lerombolták a követségeknek is helyet adó negyed több házát, és még meg nem erősített információk szerint áldozatokat is szedtek. A közelben található az elnöki palota is.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!