Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Bankra, kormányépületekre és más célpontokra is csapást mért az izraeli hadsereg kedd hajnalban a Gázai övezetben hetedik napjába lépett hadműveletének keretében.
Reggeli sajtójelentések szerint folytatódtak a támadások mindkét oldalon. Izraeli közlés szerint hétfőn több mint 130 rakétát lőttek ki a palesztin övezetből izraeli területre, bár az éjszaka folyamán ezek száma jelentősen csökkent. Palesztin források szerint az új izraeli célpontok közé tartozott egy bank, amelynek szolgáltatásait a Gázai övezetet irányító Hamász szervezet is igénybe vette, továbbá több kormányépület Gáza városában és egy katonai vezető háza is. Az övezet déli és északi részén is számos célt támadtak az éjjel.
Palesztin közlés szerint a múlt szerdán indult hadműveletnek már száznál több halottja és ezer körüli sebesültje van palesztin oldalon. Az izraeli halálos áldozatok száma továbbra is három.
Folytatódtak a diplomáciai egyeztetések is az erőszak csökkentésének érdekében. Az Egyesült Államok mindazonáltal az ENSZ székhelyén jelezte, hogy egyelőre nem kíván csatlakozni egy ENSZ biztonsági tanácsi határozathoz. Orosz részről azt jelezték, hogy várhatóan javaslatot tesznek egy azonnali fegyvernyugvásra szólító határozat elfogadására.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.