Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Továbbra is nagyon pozitív a csehek viszonya Szlovákiához, valamint az észak- és nyugat-európai országokhoz, míg a többi kelet-európai államhoz fűződő viszony - Magyarországot is beleértve - hűvösebbé vált - derült ki abból a legújabb országos felmérésből, amely azt elemezte, hogyan értékelnek más államokat Csehországban.
A cseh tudományos akadémiához tartozó STEM prágai közvélemény-kutató intézet 1994 óta évi rendszerességgel vizsgálja ezt a témát. A megkérdezettek egytől ötig terjedő skálán határozhatják meg viszonyukat az adott országhoz. Az egyes és a kettes pozitív, a hármas semleges, a négyes és az ötös pedig negatív minősítést jelent.
Az idei felmérés szerdán nyilvánosságra hozott eredménye szerint a legjobb minősítést már hagyományosan megint Szlovákia kapta. A megkérdezettek 84 százaléka pozitívnak, 12 százaléka semlegesnek minősítette viszonyát a keleti szomszédhoz, míg rossz minősítést mindössze négy százalék adott.
Szlovákiát kilenc nyugat-európai ország követi - köztük Svájc, Svédország, Franciaország, Hollandia, Dánia - alig valamivel kevesebb cseh szimpátiával. A vizsgált 23 ország közül Magyarország a 18. lett. A Magyarországhoz fűződő viszonyát a megkérdezett csehek 46 százaléka minősítette pozitívnak, 3 százalék semlegesnek, míg 18 százalék negatívnak.
A STEM kommentárja szerint az utóbbi két évben a csehek viszonya Lengyelországhoz, Magyarországhoz, Szlovéniához, Szerbiához, Ukrajnához és Kínához vált hűvösebbé. Az említett országok esetében a pozitív osztályzatok arányának csökkenése a két év alatt 11-15 százalék között mozog.
A vizsgált 23 ország közül a csehek a legkevésbé Kínát (18 százalék pozitív, 47 százalék negatív), Ukrajnát (20 százalék pozitív, 44 százalék negatív) és Oroszországot (23 százalék pozitív, 40 százalék negatív) kedvelik.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.