Leértékelődések

Fiatal császárként emlegették még nemrég a független Indiát legtöbbször irányító Nehru–Gandhi család reményeit megtestesítő, 41 éves Rahul Gandhit. Az ország első miniszterelnökének, Dzsaváharlál Nehrunak az ükunokája eddig azonban nem kért a hatalomból, pedig a kormányzó Kongresszus Párt bennfentesei szerint bármikor megkaphatta volna a kormányfői posztot. Ehelyett inkább a helyi politizálást választotta a kontinensnyi ország legnépesebb államában, a 200 milliós Uttar Pradesben. A február végi regionális választások után könnyen előfordulhat, hogy mire mégis sor kerülhetne a hatalom megszerzésére, nem lesz politikai trón, amit az ifjú Gandhi örökölhetne.

Az újdelhi szövetségi törvényhozásban hét éve képviselő Gandhi egészen a legutóbbi időkig ideje nagy részét Uttar Pradesben, a nép körében töltötte, sokszor falusi kunyhókban hajtva álomra a fejét. Politikai tőkéjét arra tette fel, hogy az egykor családja bázisául szolgáló államban visszaszerezze a bizalmat a Kongresszus Pártnak, amely 22 éve nem tudott ott hatalomra jutni. Erőfeszítései kudarcot vallottak, pártja negyedikként mindössze 28 helyet szerzett a 403 fős helyi törvényhozásban. Másik négy államban – köztük a mezőgazdaságilag fontos Pandzsábban és a tengerparti Goában – is választottak, de a párt csak a kicsiny északkeleti Manipurban tudott egyértelmű győzelmet aratni.

Katasztrófa a Gandhi családnak – értékelték elemzők, akik megkérdőjelezik, hogy az amerikai Harvard és az angol Cambridge Egyetemen végzett Rahul valóban a politikusdinasztia üdvöskéje lenne. Nem tartják túl jó szónoknak, a parlamenti munkában sem tűnt ki, unalmas beszédei ritkán gerjesztenek vitát, és késve reagált egy korrupcióellenes aktivista egész nemzetet megmozgató tavalyi éhségsztrájkjára (HVG, 2011. szeptember 3.). A család megmentőjeként jóval karizmatikusabbnak tartott lánytestvérét, a 40 éves Prijanka Gandhit kezdik újabban emlegetni, aki megszólalásig hasonlít néhai nagyanyja, az egykori kormányfő Indira Gandhi fiatalkori képeire, ám vonakodik belevetni magát a politikába.

Kudarc a választási eredmény a baloldali Kongresszus Pártnak is, amelyet az fenyeget, hogy elveszíti a 2014-es országos választást, sőt akár idő előtti megméretésre kényszerül, ha valamelyik koalíciós partnere bedobja a törülközőt. Az angol nyelvű India Today hetilap felmérése szerint a válaszadóknak csak 17 százaléka látná szívesen a kormányfői székben Rahul Gandhit, viszont másfélszer ennyien az ellenzéki hindu nacionalista Bharatija Dzsanata Párt (BJP) vezérét, Narendra Modit.

A szövetségi állami választások arra is rámutattak, hogy a két nagy országos párt befolyása tovább gyengült a helyi erők javára. Uttar Pradesben például utcahosszal nyert a regionális, baloldali Szamadzsvadi Párt, kiütve a hatalomból az egykor szintén potenciális miniszterelnöknek tartott, a származása miatt a kasztrendszer legalacsonyabb fokán lévő érinthetetlenek ikonjának számító Majavatit. A mesés vagyont összegyűjtő és pazar gyűléseket tartó, csak egy nevet használó politikus asszony veszte az lett, hogy korrupció gyanújába keveredett.

A korrupció tépázta meg a Kongresszus Párt tekintélyét is. A legfelső bíróság az állami választások előtt pár héttel nyilvánította semmisnek a 2008-ban kiadott 122 távközlési koncessziót, mert azok értékesítése az ítélet szerint „jelentős vagyon elherdálását” okozta. Az akkori távközlési miniszter példa nélküli lemondását és letartóztatását okozó botrány a számítások alapján 36 milliárd dollárral rövidítette meg az államkasszát. Az ügy miatt állítólag le akart mondani az amúgy tisztának tartott Manmohan Szingh kormányfő, a Kongresszus Párthoz való lojalitása miatt azonban a helyén maradt. De a sorozatos megvesztegetési skandalumokat olyannyira kínos csönddel fogadta, hogy hallgatása élcelődő viccek témája lett.

A kormány a 2009-es újraválasztása óta számos kérdésben döntésképtelen, mert a korábban piacbarát reformokat hozó Kongresszus Párt nem tud dűlőre jutni az álláspontjukat folyamatosan változtató kis koalíciós partnereivel. Félő, hogy a kabinet a hátralévő idejében még inkább béna marad, ami komoly veszélyeket hordoz magában. A gazdasági növekedés ugyanis hét százalék alá süllyedt, ami 2008 óta a leglassúbb ütem. A március végén záruló pénzügyi évben 54 milliárd dollárnyi deficit várható a folyó fizetési mérlegben, és a kormány a költségvetési hiányt a GDP 4,6 százalékára taksálja, de elemzők ennél is nagyobbat várnak. Segíthetne a büdzsén az üzemanyagok dotációjának régóta várt csökkentése, vagy a külföldi tőkének kedvező földtulajdoni és egyéb reformok, mint például a hatalmas kiskereskedelmi piac megnyitása a külföldiek előtt. Könnyen lehet azonban, hogy a választási kudarc inkább populista, a szociális kiadásokat növelő intézkedésekre sarkallja a kabinetet, ami újabb terhet ró a költségvetésre.

India jórészt a részvényekbe és kötvényekbe áramló külföldi tőkéből finanszírozza a folyó fizetési mérleg hiányát, de a globális gazdasági válság miatt jelentősen csökkent az érdeklődés irántuk. Míg 2010-ben közel 30 milliárd dollárnyi portfólióbefektetés érkezett, 2011-ben mindössze 50 millió. Úgy tűnik, az európai adósságválság okozta pénzszűkének az első komoly áldozata India lehet.

A világ egyik legkonzervatívabbnak tartott központi bankja, a Reserve Bank of India (RBI) eddig csak felemásan kelt a gyengülő hazai valuta, a rúpia védelmére, hogy ne használja fel munícióját, ha később valóban krízis lesz. A bank hiába kezel 300 milliárd dollárnyi valutatartalékot, a rövid távú kötelezettségei miatt kevesebb mint 20 milliárd marad az intervenciókra. Sokan bírálják, mondván: szokatlan egy központi banktól, hogy állandóan azt hajtogatja, nem fog beavatkozni. Így aztán a rúpia annak ellenére veszít értékéből, hogy a bank 2010 eleje óta 13-szor emelt kamatot. Egyesek szerint a bank késlekedése vissza fog ütni, és India évtizedek óta nem látott pénzügyi válsággal nézhet szembe, ami a valuta leértékeléséhez vezethet.

KERESZTES IMRE