Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Az iráni kiberrendőrség vezetőjét leváltották, miután országos felháborodást okozott, hogy halálra kínoztak egy bloggert, akit ellenzéki tevékenysége miatt vettek őrizetbe.
Szattar Behesti ellenzéki bloggert november 3-án találták holtan a cellájában. Rabtársai szerint a fogvatartása alatti bántalmazás miatt halt meg. A történtek országos és nemzetközi felháborodást váltottak ki. A botrány folyományaként az iráni hatóságok és a parlament is lépni kényszerült az ügyben, mely a france24 szerint nem gyakran fordul elő a perzsa ország esetében.
Szaid Sokrian ezredesnek, az internetes tevékenység figyelésére hivatott kiberrendőrség vezetőjének emiatt távozni kellett a hivatalából, a vizsgálat során pedig hét embert őrizetbe vettek. Az eddigi hivatalos vizsgálatok megerősítették azokat az állításokat, miszerint bántalmazás okozta Behesti halálát. Az iráni Emberi Jogok Legfelsőbb Tanácsának vezetője jogszerű vizsgálatot ígért az ügyben.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.