„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Több mint 125-en haltak meg, vagy sebesültek meg egy közép-szíriai alavita faluban történt sorozatos pokolgépes robbantásokban kedden – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (ODSH). Ennek a vallási kisebbségnek a tagja Bassár el-Aszad szíriai államfő is.
"Egyelőre nem tudni, hogy a lázadók követték-e el a támadást, de ha így történt volna, ez lenne a legsúlyosabb megtorló akció a felkelők részéről alavita polgári személyek ellen" – jelentette ki Rámi Abdel-Rahmán, az emigráns szervezet vezetője.
Abdel-Rahmán közölte, hogy a lázadók a múlt héten ellenőrzésük alá vontak egy ellenőrző pontot a falu közelében. A térségben többféle szíriai felekezet képviselői laknak.
A merényletsorozatot a Hama tartománybeli Akráb faluban követték el, Húla közelében, ahol 108 embert, közöttük 49 gyermeket és 34 nőt mészároltak le május 29-én.
Az ENSZ akkor a rendszert támogató sabiba milíciát gyanúsította a tömeggyilkossággal, és a nemzetközi visszhangot kiváltó mészárlás miatt elítélte az Aszad-rendszert.
A konfliktus 2011. márciusi kezdete óta az erőszaknak több mint 42 ezer halálos áldozata volt Szíriában az ODSH szerint.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.