Afrika szíve

Nemcsak országának lehet áldás, hogy Joyce Bandával most került először nő Malawi élére, de az afrikai nők jogai is nagyobb figyelmet kaphatnak.

Afrika szíve

Boncolásra vagy a betegségben elhunytak hűtésére sem alkalmas Lilongwe, Malawi fővárosának központi kórháza, ahová az ország szívinfarktust kapott elnöke, Bingu wa Mutharika került a minap. Az orvosok már csak a halálát állapíthatták meg, és maradt a kétely, hogy a 78 éves államfő a saját sírját is megásta-e Malawi gazdaságának ellehetetlenítésével, ami az egészségügyi ellátást is romokba döntötte. A lilongwei kórházban szörnyű állapotok uralkodnak, az áramellátás akadozik, és gyógyszerekből sincs elég. Az elnök holttestét az állami média szerint Dél-Afrikába szállították, de a 13 milliós nemzet többsége aligha hullat érte könnyeket.

Pedig Mutharika sokáig kiérdemelte az ország vezető közgazdásza titulust, még ha ezzel saját magát tüntette is ki. A 2004-es első megválasztásától tavalyig a külföldi segélyek és a mezőgazdaságnak hasznos nagy esőzések révén a gazdaság fejlődési üteme az egyik leggyorsabb volt a világon, a bővülés olykor a 8 százalékot is meghaladta. A műtrágya és a vetőmag felhasználásának állami támogatása révén Malawi élelmiszer-fölösleget tudott termelni, felcsillantva a reményt, hogy az afrikai mércével is rendkívül elmaradott ország kitörjön a szegénységből.

De a 2008-ban kezdődött második elnöki terminusát Mutharika arra kezdte használni, hogy kikövezze az utat öccse számára az államfői székbe. Tavaly kiszivárogtatott diplomáciai táviratok önkényuralmi módszerekkel vádolták meg, miközben elmérgesedett a Londonnal kialakult vita. Az egyik legnagyobb donor ország, a volt gyarmattartó Nagy-Britannia végül tavaly májusban befagyasztotta a segélyeket, és a lépést több ország és nemzetközi szervezet is követte. Júliusban kormányellenes tüntetésekre került sor, amelyeket Mutharika vérbe fojtott, az összetűzések húsz ember halálát követelték. Az USA is megvonta a támogatást, az elszigeteltség devizahiányt okozott, a helyi valuta, a kwacha gyengülni kezdett, az akadozó üzemanyag- és gyógyszerimport pedig ellátási gondokhoz vezetett.

a malawi demokrácia győzelmeként értékelik, hogy Mutharika halálát követően a már két éve partvonalra állított alelnök, Joyce Banda lépett a helyére, aki nemzetközileg is elismert emberjogi aktivista. A 61 éves Banda – a Nobel-békedíjas libériai Ellen Johnson Sirleaf után a második jelenleg hivatalban lévő elnöknő Afrikában – azonnal megkezdte hatalmának megszilárdítását, menesztve elődje klikkjét. Tárgyalásokat kezdeményezett a donor országokkal, hogy újra folyósítsák az összesen közel évi egymilliárdnyi segélycsomag-szállítmány aktuális részleteit, ami létkérdés, hiszen a költségvetés 40 százalékát a külföldi források fedezik.

A Madonna amerikai popcsillag és Hillary Clinton külügyminiszter által egyaránt magasztalt Banda különösen az afrikai nők egyenjogúságáért küzd. Sokan a kontinens felvirágoztatása egyik kulcsfontosságú tényezőjének tartják a nők helyzetét. Banda – aki számtalan nemzetközi díjat és elismerést kapott munkásságáért – fiatalkora óta vallja: a nők oktatása a legjobb eszköz, hogy kiemeljék őket az évszázados elnyomásból. A korai házasság, a korai szülések, a magas gyermekhalandóság és a mindezekkel járó magas népszaporulat a szegénység újratermelődését idézik elő. Ráadásul miközben Afrikában a nők keze alól kerül ki az élelem négyötöde, a föld mindössze egy százalékát birtokolják.

Bandát egyik gyerekkori élménye is a nők jogaiért való kiállásra késztette. Egy falubeli barátnőjének azért kellett abbahagynia az iskolát, mert szülei nem tudták kifizetni az alig 12 dolláros tandíjat. Akkor határozta el, harcolni fog azért, hogy a lányok iskolába járhassanak. Az amerikai Columbus Egyetemen szerzett diplomája után vállalkozni kezdett hazájában – textilüzemet, később pékséget nyitott –, hogy a bevételt a rászoruló lányok iskoláztatására fordítsa. Banda most az egész népnek jelent új reménységet. Hívei abban bíznak, hogy képes lesz helyreállítani az ország gazdaságát és nemzetközi tekintélyét, a Nagy-hasadékvölgy szabdalta Malawi pedig – mint a turistakiadványok a vendégszerető és jókedvű lakosságára utalva hirdetik – ismét Afrika meleg szíve lesz.

KERESZTES IMRE