Ködös út

„Adózzanak a gazdagok!”, „Tanuljanak a szegények!”, „Cameron lemészárolja Nagy-Britanniát!” – ilyen és ehhez hasonló feliratokkal hozták a David Cameron konzervatív pártelnök vezette kormány tudomására a tüntetők, hogy elegük van az adóemelésekből, a szociális juttatások szűkítéséből, a közszféra bérbefagyasztásából, az elbocsátásokból, az egyetemi tandíj megduplázásából. Tanárok, diákok, egészségügyi dolgozók, tűzoltók, fiatal munkanélküliek vonultak a minap a londoni Hyde Parkba, de a szigetország más városaiban, valamint a skóciai Glasgow-ban és az észak-írországi Belfastban is tízezrek tiltakoztak a két és fél éve hivatalban lévő konzervatív–liberális demokrata koalíció megszorító gazdaságpolitikája ellen. A fél éven belül második országos demonstráció csak a kezdet, a szakszervezetek általános sztrájkra is készülnek, hogy nyomatékot adjanak elégedetlenségüknek.

A leginkább a középrétegeket sújtó intézkedéseket a Cameron-kabinet az elődei, a 13 éven át kormányzó munkáspárti kormányok alatt felhalmozódott államadósság és költségvetési hiány lefaragásával indokolja. A szabad véleménynyilvánítás tradicionális helyszíneként ismert Hyde Parkban a közvélemény-kutatásokat a konzervatívokkal szemben biztosan vezető ellenzéki Munkáspárt vezére, Ed Miliband is lelkesítette a tömeget, ostorozva a kormányt a tehetős rétegeket megkímélő, a szegényebbek terheit viszont növelő intézkedéseiért. Csakhogy a 42 éves munkáspárti politikust is kifütyülték, amikor azt mondta, hogy a megszorítások elkerülhetetlenek, igaz, amikor aztán arról beszélt, hogy ő mindezt a társadalmi igazságosság jelszavával, a gazdagok megadóztatásával tartja kívánatosnak, a tömeg már üdvrivalgásban tört ki.

A mostani megmozdulást az váltotta ki, hogy pártja minapi birminghami kongresszusán Cameron azt találta mondani: Nagy-Britannia jövője elképzelhetetlen további nehéz és fájdalmas döntések nélkül. „Elsüllyedünk vagy megtanulunk úszni” – mondta, elismerve, hogy a helyzet rosszabb, mint gondolták, és a kedvezőtlen folyamatok még hosszú ideig eltartanak. Hivatkozott a szigetország legnagyobb kereskedelmi partnereinek, az eurózóna országainak elhúzódó és mélyülő válságára, továbbá az USA szintén gyenge teljesítményére, ami mind szűkíti a brit gazdaság mozgásterét. Hogy pontosan mit is értett ezen, azt George Osborne pénzügyminiszter meglepő őszinteséggel világította meg: a tervbe vett célok a költségvetési hiány és az adósság leszorítására nem valósulnak meg a kitűzött időre, ezért az eddigi 18 milliárd fontos szociális kiadáscsökkentésen felül a 2015-ös választások után további, legalább 10 milliárd fontos lefaragás szükséges.

A Cameron-kormány már hivatalba lépését is a szigetország második világháború utáni legnagyobb költségcsökkentési programjával kezdte, hogy az akkor 11 százalékos GDP-arányos költségvetési hiányt a parlamenti ciklus végére 1,1 százalékra szorítsa le. A szociális juttatások visszafogásán kívül egyebek közt 17,5 százalékról 20-ra emelték az áfát, növelték a dohány és az alkohol jövedéki adóját, valamint a munkáltatói járulékokat. Elhatározták ugyanakkor a legmagasabb, évi 150 ezer fontos jövedelem fölötti adókulcs csökkentését, mértéke a munkáspárti kormány idején, 2009 áprilisában felemelt 50 százalékról 45-re mérséklődik jövő áprilistól. A tehetőseknek kedvez az is, hogy a konzervatívok lesöpörték koalíciós partnerük javaslatát a kétmillió fontnál értékesebb ingatlanok egyszázalékos adójára. Ehelyett az ilyen ingatlanok eladásakor fizetendő adót emelték fel.

Ahogy az eurózóna számos tagállamában, Nagy-Britanniában is kettős szorításba került a kormány: az adósság és a költségvetési hiány leszorításához vissza kell fogni az állami kiadásokat, és növelni kell a bevételeket, de mindezt úgy, hogy a gazdaság gyarapodjon. A feladatot – politikai hovatartozástól függetlenül a görög, az ír és a spanyol kormányhoz hasonlóan – London sem oldotta meg maradéktalanul. Hiába próbálta az eladósodott lakosság és államháztartás csökkenő fogyasztását az export növelésével ellensúlyozni, a kedvezőtlen világgazdasági környezet – különösen az európai piacok befulladása – keresztülhúzta a számítását.

Annyit azért elért, hogy a költségvetési hiányt két és fél év alatt 8,1 százalékra vitte le, ám a gazdaság a tavalyi növekedés után az idén ismét recesszióba fordult: az utóbbi kilenc hónapban folyamatosan visszaesik, és az OECD-, valamint a brit hivatalos előrejelzések is 0,3–0,7 százalék közötti zsugorodást prognosztizálnak idénre. Nem sikerült elérni a 2 százalékos inflációs célt sem, ám vigasz lehet, hogy a drágulás a tavalyi felére, 2,5 százalékra mérséklődött. A recessziós folyamatok megfordítására, a banki hitelezés elősegítésére a kormány az utóbbi hónapokban számos intézkedést hozott, amelyek nyomán javult a foglalkoztatás, de a munkanélküliség továbbra is 8,1 százalékos, ami 2,6 millió állástalant jelent.

Nem véletlen, hogy az egyre népszerűtlenebb konzervatívok az európai hadszíntéren próbálják visszaszerezni választóik szimpátiáját. A Cameron-kormány – amely Csehországgal karöltve nem csatlakozott a fiskális paktumhoz – a múlt heti uniós csúcson a következő hétéves költségvetés megvétózásával fenyegetőzött, ha nem sikerül rákényszeríteni Brüsszelt kiadásai visszafogására. Az euroszkeptikus Cameron szerint tarthatatlan, hogy miközben Brüsszel takarékosságra kényszeríti a tagállamokat, önmagával szemben elnéző. Példaként hozta fel, hogy az Európai Bizottság alkalmazottainak 16 százaléka több mint évi 100 ezer eurót keres. Cameron kétféle költségvetést tartana szükségesnek, egyet az eurózóna 17 tagállamának, egy másikat pedig a kívül levőknek. A közhangulat uniós kérdésben őt erősíti: egy friss felmérés szerint ma már a britek többsége a kilépés mellett voksolna egy esetleges népszavazáson.

TÁLAS ANDREA