szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Örményország eltörölte csütörtökön a rövid időtartamú utazásokhoz előírt vízumkényszert az uniós állampolgároknak, hogy előmozdítsa az egykori szovjet kaukázusi tagköztársaságba irányuló turizmust.

Az uniós állampolgároknak ezentúl nem kell vízumot kérniük, ha örményországi tartózkodásuk nem haladja meg a 180 napot - mondta Tigran Balajan, a jereváni külügyminisztérium szóvivője. A vízumkényszer eltörlése segíti az európai üzleti kapcsolatok erősödését, valamint a turizmust – tette hozzá.

Az új rendelkezés kiterjed az Európai Unión kívüli, de a schengeni övezetre vonatkozó előírásokat alkalmazó három országra, Liechtensteinre, Norvégiára és Svájcra is.

Korábban az EU-tagok állampolgárai - meghívólevél nélkül - az örmény külképviseleteken, a határállomásokon, illetve elektronikus úton kaphattak beutazási vízumot.

Moszkva igyekszik nyomást gyakorolni Örményországra, hogy csatlakozzon Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán vámuniójához. Jereván ugyanakkor igyekszik erősíteni gazdasági és politikai kapcsolatait az EU-val.

Maja Kocijancic, az Európai Bizottság kül- és biztonságpolitikáért felelős szóvivője tavaly decemberben azt mondta: ha Örményország csatlakozna a vámunióhoz, csökkennének esélyei arra, hogy Jereván szabadkereskedelmi megállapodást írjon alá az unióval.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!