Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Továbbra is Sanghajban a legnagyobb a születéskor várható élettartam a szárazföldi Kína területén - jelentette be a város egészségügyi hivatala.
Egy 2012-ben született sanghaji csecsemő átlagosan 82 évre és 150 napra tervezheti életét - derül ki a hivatal statisztikáiból. Ez ugyan kerekítve mintegy 36 nappal kevesebb a 2011-es adatoknál, de - Hongkongot, Makaót és Tajvant nem számítva - továbbra is a leghosszabb az országban. A várható élettartamot illetően Kínán belül jelentős eltérések mutatkoznak, így például Pekingben ez 81,1 év, míg a közép-kínai Csungkingban 77 év, Tibetben pedig csupán 67 év.
A történelmi statisztikákat szemügyre véve kiderül: a kelet-kínai város lakosainak várható élettartama az utóbbi ötven évben csaknem megduplázódott. A múlt század közepén még csupán 42 év volt, s még 1996-ban is csak 76 év, az utóbbi években - minimális ingadozásokkal - azonban töretlenül növekedett.
Az egész országra vonatkozó hosszú távú trendek szintén hasonló irányt rajzolnak ki. Míg egy kínai lakos 1960-ban csupán átlagosan 43,5 évben reménykedhetett, 1985-ben született gyermeke már 68, 2010-ben született unokája pedig kevéssel több mint 73 évvel számolhatott. Jelenleg a magyarországi átlagnál egytizeddel kevesebb, 74,8 év az országos átlag Kínában, a várható élettartam a férfiaknál 72,8, a nőknél 77,1 év körül alakul. A központi vezetés célja, hogy a jelenlegi ötéves terv végére, az évtized közepére a várható átlagos élettartam 75,8 évre emelkedjen.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.