Februárban kaphatnak zöld utat a brit melegházasságok

Beterjesztette pénteken a londoni alsóház elé a brit kormány az azonos neműek házasságának engedélyezésére kidolgozott törvénymódosítási javaslatot. A módosításról a képviselők várhatóan februárban szavaznak, és elfogadása bizonyosra vehető. Hatályba lépése után az azonos nemű párok polgári és egyházi szertartás keretében is házasságra léphetnek majd egymással.

  • MTI MTI
Februárban kaphatnak zöld utat a brit melegházasságok

A konzervatív-liberális kormánykoalíció több havi konzultációs folyamat után állította össze a törvényjavaslatot, amely nem kötelezné az egyes egyházakat az azonos neműek összeadására vallási szertartás keretében.

A hatályos angliai-walesi családjogi törvény alapján az azonos nemű párok úgynevezett polgári partneri viszonyra léphetnek egymással. Ehhez hivatalos ceremónián megkötött egyezségre van szükség. A polgári partneri viszonyra lépő azonos nemű párokat a törvény egymás hozzátartozóinak ismeri el, de a viszonyt a mostani jogszabály hivatalosan nem nevezi házasságnak.

Ezen változtatna kiterjesztő jellegű módosítással a pénteken beterjesztett jogszabálytervezet, amelyet már a konzultációs folyamat időszakában súlyosan elítéltek brit egyházi vezetők.

Vincent Nichols, Westminster érseke, az ötmillió hívőt számláló angol-walesi katolikus közösség legfőbb vallási méltósága karácsonyi miséjén kijelentette, hogy az azonos neműek házasságának törvényesítése egyik politikai párt választási programjában sem szerepelt, ezért a módosítás "demokratikus szempontból törvényalkotási romhalmaz".

A Nagy-Britanniában államegyháznak minősülő anglikán unió - amelynek első számú vezetője a mindenkori brit uralkodó - már tavaly nyáron éles hangú nyilatkozatban vetette el az azonos neműek házasságának engedélyezését célzó módosítást.

A júniusban közzétett állásfoglalás szerint az anglikán egyház "nem tudja támogatni" azt a javaslatot, amelynek alapján a pároknak "nemüktől függetlenül" lehetőségük lenne a házasságkötésre, mivel ez a házasságnak mint "férfi és nő egybekelésének lényegi, a történelem során intézményesült jellegét változtatná meg".

A kérdés a Liberális Demokratákkal koalícióban kormányzó Konzervatív Pártot is megosztja, a párt alsóházi frakciójának harmada hírek szerint ellenzi a törvénymódosítást.

A jogszabályi változtatás mindazonáltal valószínűleg így is kényelmes többséggel átmegy majd, mivel a liberális koalíciós partner és az ellenzéki Munkáspárt egyöntetűen támogatja az azonos neműek házasodási jogának megteremtését.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.