szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy nap alatt négy pokolgépes merénylet rázta meg Afganisztánt.

Tíz ember meghalt szombat este egy út mentén elrejtett pokolgép robbanásában Afganisztán déli részén. Egy nap alatt ez volt a negyedik pokolgépes merénylet Afganisztánban, amelyekben összesen legalább 25 ember vesztette életét.

A legutóbbi esetről Dzsavid Feiszal, Kandahár tartomány szóvivője számolt be. Elmondta, hogy rendőröket riasztottak a tartományi főváros, Kandahár egyik negyedébe egy fel nem robbant pokolgéphez. Ott őrizetbe vettek három embert, majd távoztak, és járművük egy másik, az út mentén elhelyezett pokolgép robbanásában megsemmisült. A terrorcselekményben nyolc rendőr és két gyanúsított meghalt.

Szombaton tíz rendőr vesztette életét, amikor egy motorkerékpáron érkező öngyilkos merénylő működésbe hozta a rajta lévő robbanószerkezetet az észak-afganisztáni Kunduz tartományban. A központi Gazni tartomány azonos nevű fővárosában egy kerékpárra erősített robbanószerkezet egy rendőr és egy civil életét oltotta ki. A nyugat-afganisztáni Faráh tartományban két rendőr vesztette életét egy út mentén elrejtett pokolgép detonációjában.

Idén tavasszal, a tervezettnél néhány hónappal korábban, a nemzetközi erők átadják a katonai-biztonsági feladatokat az afgán kormányerőknek. Az egyre terjedő erőszak miatt azonban kétségesnek tűnik, hogy a helyi belügyi és katonai erők képesek lesznek-e fenntartani a rendet a szövetségesek 2014-es távozását követően.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!