Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
A gazdasági reform jövője az olasz választások tétje, Silvio Berlusconi visszatérne, a lemondott Mario Monti technokrata miniszterelnök pedig újra vállalná az ország vezetését, ha az őt támogató centrista koalíció nyerne.
Olaszország egyelőre nem kér a megmentőjéből. Pontosabban Mario Monti lemondott kormányfőből, aki – legalábbis az olasz üzleti élet és az EU szerint – megóvta Rómát az államcsődtől. Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek 60 százaléka ellenezte, hogy a 69 éves közgazdász szerepet vállaljon a február 24–25-ére előrehozott választáson. Monti a karácsony előtti vasárnap jelentette be, hogy elvállalná a második miniszterelnöki megbízatást, ha hiteles és reformelkötelezett politikai erők állnának programja mellé. Persze lehet, hogy a következő hetekben változik majd a közvélemény, hiszen a L'Osservatore Romano vatikáni lap a karácsony utáni első számában máris támogatásáról biztosította a katolikus egyházhoz hű Montit, akinek technokrata kabinetje a finanszírozási válság miatt 2011 novemberében váltotta Silvio Berlusconi kormányát.
Az esélyein javíthat, hogy nőtt a népszerűsége, mióta bejelentette távozását, mert Berlusconi volt miniszterelnök Szabadság Népe pártja a parlamentben megvonta támogatását a szakértői kormánytól. Nem világos ugyanakkor, miként lehetne Monti a következő kormány feje. Örökös szenátorként nem indulhat választott pozícióért, így találnia kell olyan politikai erőt, amely miniszterelnök-jelöltjének nevezi meg.
Erre kínál lehetőséget a kereszténydemokraták szövetségét is magában foglaló centrista blokk, amelynek pénteken állt az élére Monti, aki a jobb- és baloldal jelentette megosztottságon való felülemelkedést, a reformok folytatását nevezte meg a legfontosabb feladatnak Olaszország számára. Kérdés, hogy mekkora lendületet ad a politikai csoportosulásnak, amely Monti – többhetes hezitálás utáni – elköteleződése előtt a közvélemény-kutatásokban 14 százalékos népszerűséggel, hajszállal a Szabadság Népe mögött állt.
A nem választott és sok olasz szerint az EU által a fejükre ültetett Monti emelte az adókat és a nyugdíjkorhatárt, és egyéb népszerűtlen takarékossági intézkedéseket hozott, melyek révén sikerült elkerülni az államháztartás csődjét és előteremteni 2012 végére a GDP 126 százalékára rúgó államadósság piaci finanszírozását. De a gazdaságot ennyi idő alatt nem tudta kirángatni a második világháború utáni leghosszabb recessziójából, ami miatt nem csak a munkavállalók neheztelnek. A visszaesés támadási felületet nyújtott Berlusconinak is. „Van egy rémálmom, egy második Monti-kormány” – osztotta meg látomását a tévénézőkkel Berlusconi, aki úgy véli, az Angela Merkel német kancellár utasításait szerinte szolgaian követő Monti megszorításai további visszaesést okoznak.
A választáson való indulását decemberben bejelentő, négyszeres miniszterelnök nyugodt álmát azonban megzavarhatja, hogy egy milánói bíróság február 4-ére hirdette ki az utolsó meghallgatásokat abban a perben, amelyben a 76 éves politikust azzal vádolják: kiskorúnak fizetett szexuális szolgáltatásért. Így akár a szavazás előtt megszülethet az elsőfokú ítélet. Az egyre populistább hangot megütő Berlusconi vezette Szabadság Népe a felmérések szerint valamivel kevesebb mint 15 százalékot kapna, így a választás egyik nagy kérdése, vissza tud-e térni a politikába a szexbotrányai miatt megtépázott tekintélyű, sokak által a korrupt politika egyik megtestesítőjének tartott exkormányfő.
Azzal, hogy a Vatikán Montira adta áldását, egyúttal megvonta régóta tartó támogatását Berlusconitól, aki a jelek szerint mindent bevet, hogy helyreállítsa jó hírét. Bejelentette például eljegyzését a nála majdnem ötven évvel fiatalabb barátnőjével, hozzátéve, hogy így már nem lesz magányos. Berlusconit második felesége, Veronica Lario 2009-ben hagyta el, és jelentette be válási szándékát, így a politikus az egyedüllétével magyarázta az általa elegáns vacsoráknak nevezett partikat, amelyek szemtanúk és a sajtó szerint valójában fizetett lányokkal szervezett szexorgiák voltak. A politikai visszatérés felé vezető utat egyengetheti, hogy Berlusconi néhány napja megállapodott Larióval, hogy havi 3 millió eurót fizet neki feleségtartásként.
A mindig színes olasz politika másik nagy talánya az egyszerre elit- és Monti-ellenes Beppe Grillo komédiás és blogger (HVG, 2012. augusztus 25.), akinek Ötcsillagos Mozgalma a voksok akár 15 százalékára számíthat. Grillo aligha lehet bármelyik oldal partnere, hiszen elképzelései között szerepel például a szándékos államcsőd, vagy népszavazás az euróövezetből való kilépésről. Persze egyelőre Grillo is azt jelezte, hogy nem akar részt venni egyetlen koalíciós kormányban sem.
A közvélemény-kutatások szerint Olaszország következő miniszterelnökének neve is B betűvel kezdődhet, hiszen a legtöbb voksot, több mint 30 százalékot a Pier Luigi Bersani vezette balközép Demokratikus Párt kaphatja. De Bersani sem számíthat könnyű menetre, hiszen Monti épp a politikai centrumot osztja meg. A szürke, nem éppen karizmatikus karaktere miatt a legnépszerűbb politikusok körébe nem tartozó Bersani mindazonáltal reformpárti, és Monti számos lépését támogatta az utóbbi évben. Kérdés, létrejöhet-e kettejük között szövetség, mivel a szakszervezetektől is függő Bersani például gátolta a távozó kormány munkaerő-piaci liberalizációs elképzeléseit.
A választási rendszer „a győztes mindent visz” elve alapján az első helyen végzett párt valószínűleg többséget szerez majd a parlament alsóházában, de a szenátus megosztott lehet. Ha például Berlusconi pártja és tábora – benne az Északi Ligával – összeszedi magát és újfent szövetkezik, akkor elég helyet szerezhet a felsőházban, aminek révén igencsak lerövidítheti egy balközép kormány életét. Márpedig a következő kabinet legfontosabb feladata meggyőzni a nemzetközi pénzpiacokat arról, hogy finanszírozható az olasz adósság, különben a válság visszatérhet. Ha például a gazdaság nem indul növekedésnek, az adósság átmenetileg a GDP 130 százalékára is emelkedhet. Újabb válságkezelés esetére aztán más sem hiányzik, mint a politikai bénultság.
KERESZTES IMRE
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.