szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Orbán Viktor szerint valószínűbb, hogy sikerül megegyezni az EU-csúcson a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetéséről. A kormányfő szerint eddig minden abba az irányba és olyan sebességgel halad, ahogy az Magyarország érdekének megfelel.

Orbán Viktor érkezése
AFP / Georges Gobet

Orbán Viktor miniszterelnök szerint több esély van a megegyezésre, mint arra, hogy anélkül távoznak Brüsszelből az EU-országok állam-, illetve kormányfői, a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetésének szentelt rendkívüli csúcstalálkozóról.

A tanácskozás péntek délelőtti szünetében magyar újságíróknak röviden nyilatkozva a miniszterelnök elmondta: ami a magyar ügyek állását illeti, nem akar előre inni a medve bőrére, "de eddig minden abba az irányba és olyan sebességgel halad, ahogy az Magyarország érdekének megfelel".

A kormányfő arra is kitért, hogy a délelőtti szünetet megelőzően kisebb-nagyobb megszakításokkal mintegy 20 órán keresztül folytak a tárgyalások. Orbán elmondta: az éjszaka folyamán ő maga is kétoldalú megbeszélést folytatott Herman Van Rompuyjel, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnökével.

"Mondjuk úgy, hogy még a végén összemértük a fegyvereinket valamikor éjszaka" - fogalmazott a miniszterelnök, aki arról is beszámolt, hogy az állam- és kormányfők délben újra összeülnek, amikorra is Herman Van Rompuy egy újabb, véglegesnek szánt javaslattal áll majd elő.

"Ha elfogadható, akkor elfogadjuk, és hazamegyünk. Ha nem fogadható el, nem fogadjuk el, és hazamegyünk" - jelentette ki a miniszterelnök. Úgy értékelte, hogy a dolgok jelenlegi állása jobb, mint novemberben volt, de nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy a korán reggel előterjesztett javaslatot még nem fogadták el a csúcs résztvevői, és "amíg nincs mindenben egyetértés, addig semmiben nincs egyetértés".

"Legjobb várakozásaink szerint haladnak a tárgyalások" - mondta a miniszterelnök, aki hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzet még javulhat, és romolhat is, de ő azon fog dolgozni, hogy javuljon.

"Hiába értünk el jó részeredményeket, mert még annál is jobbakat értünk el, mint ami a javaslatban van, az csak akkor tekinthető eredménynek, ha a végén kezet rázunk, és ez még nem történt meg" - emelte ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy a legnagyobb kihívást a tárgyalásokon az jelenti, hogy "a britek érdekeit össze lehessen egyeztetni a kontinens érdekeivel", a britek ugyanis elsősorban a keretköltségvetésben szereplő tényleges kifizetések mértékét tartják szem előtt, míg a többiek a kötelezettségvállalásokra összpontosítanak.

Arra az újságírói kérdésre, hogy mi az, ami még esetleg kisiklathatja a tárgyalások haladásának pozitív irányát és sebességét, a kormányfő röviden csak annyit válaszolt: "ha elhibázom".

Az összehívott értekezlet - ahol délelőtt fél tizenegy körül zuhanszünetet rendeltek el - hivatalosan csütörtök este kilenckor kezdődött, de a tárgyalóküldöttségek különböző csoportösszetételekben már délutántól egyeztettek a középtávú büdzséről. Ennek a kérdésnek már tavaly november végén is szenteltek egy rendkívüli EU-csúcsot, de akkor nem sikerült megállapodásra jutni. 

Péntek reggel uniós tisztségviselők azt mondták, hogy nagyvonalakban - legalábbis a kiadási oldal főösszegét illetően - megállapodás született, és most már az egyes fejezetek résztételeiről folyik a vita. Olyan dokumentumtervezeteket ismertettek az újságírókkal a tanácskozás helyszínén, amelyek arról tanúskodnak, hogy a felek közel állnak a megegyezéshez. 

először gazdálkodhat a hétéves költségvetési ciklusban a korábbinál kevesebb pénzből az Európai Unió. A 960 milliárd eurós, egyelőre konszenzusos támogatást élvező tervezetben az agrártámogatások összege az eddigi 420 milliárdról 373 milliárd euróra csökkenhet. A kohéziós források pedig 354 milliárdról 324 milliárd euróra csökkenhetnek a következő ciklusban. A költségvetésben egyedül a kutatási, fejlesztési, technológiai és innovációs források nőnek jelentősen, a jelenlegi 91 milliárdról 126 milliárd euróra. Ugyanakkor az Európai Bizottság által javasolt 50 milliárd helyett mindössze 29 milliárd juthat a közlekedési, energetikai és távközlési infrastruktúrák összekapcsolását támogató Connecting Europe kezdeményezésre.

AFP / John Thys

Tudósítónk beszámolója szerint

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke azonban csalódást keltőnek nevezte a lehetséges megállapodásról eddig kiszivárgott híreket. Szóvá tette, hogy a tagországok vezetői tovább nyitnák az ollót a finanszírozási kötelezettségvállalások és az ettől elmaradó tényleges kifizetések felső határa között. Ez - állapította meg - az EU-költségvetés deficitessé tételének az irányába mutat, amit ő az uniós alapszerződések értelmében nem fogadhat el. Az EP nem jogosult újranyittatni a vitát a keretköltségvetésről, de az egész csomagról szavaznia kell majd igennel vagy nemmel. 

Hannes Swoboda, az EP második legnagyobb létszámú frakciójának, a szocialistáknak a vezetője úgy nyilatkozott, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint "elképzelhetetlen" az EP jóváhagyása.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!