Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az ügyvezető olasz miniszterelnök tagadta, hogy ellenezné Dél-Tirol autonómiáját, amint azt az Ausztriával határos régió vezető pártjának egyes politikusai a közelmúltban állították.
"Soha nem mondtam azt, hogy Trentino-Alto-Adige (Dél-Tirol olasz elnevezése) kiváltságokat élvez. Ellenkezőleg: a közép-európai mintát követő autonómia terén szerzett tapasztalatokat mindig is a felelősségteljes önrendelkezés példájának tekintettem. Ez az önrendelkezés döntő mértékben járult hozzá nyelvi közösségek együttéléséhez egy bonyolult és nehéz területen" - fogalmazott Mario Monti az Alto Adige című lap hétvégi számában megjelent interjúban.
A római politikus békülékeny hangot ütött meg Dél-Tirol regionális kormányfőjével szemben, aki az utóbbi időben gyakran bírálta őt. Jóllehet Luis Durnwalder, a Dél-tiroli Néppárt (SVP) elnöke "túl erős kifejezésekkel" illette őt, Monti minden esetben tisztelettel nyilatkozott a német ajkú politikusról.
"Úgy vélem, hogy Dél-Tirolban változatlanul erős a komolyság és a felelősség, márpedig országunknak éppen ezekre van szüksége egy jobb jövő érdekében" - nyilatkozta az ügyvezető kormányfő.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.